Lovaggá ütik Bill Gatest

Lovaggá ütik Bill Gatest

2004. január 26. 18:42, Hétfő
Lapértesülések szerint hamarosan a brit királynő lovaggá üti Bill Gatest. A Telegraph című lap információját időközben megerősítette közleményében a brit kormány is.

A Microsoft első embere ma, vagyis január 26-án egy olyan konferencián vett részt és mondott beszédet, amelyet Gordon Brown brit államkincstárnok rendezett meg. Bill Gates az Advancing Enterprise nevű témához szólt hozzá.

A lovaggá ütést - amellyel az amerikai szakember is tagja lesz az Order of the Empire nevű társaságnak - Richard Brown kezdeményezte. A redmondi szoftveróriás vezetője a jeles elismerést az indoklás szerint azzal vívta ki, hogy: "kiemelkedő módon járult hozzá többször is a gazdaság, a foglalkoztatás és a nevelés felemelkedéséhez Nagy-Britanniában". Ezen kívül jelentős segítséget nyújtott a Brit Nemzetközösség államaiban lévő szegénység felszámolásához, illetve támogatta a fejlődő országokat is.

Január elején vált ismertté, hogy hasonló megtiszteltetés érte a WWW feltalálóját és atyját, Tim Berners-Lee-t is. Az utóbbi úriember is megkapta a Knight of the British Empire, vagyis a Brit Birodalom Lovagja címet, ám Bill Gates csupán a "honour KBE" "fokozatot" kapja meg, mivel se nem brit állampolgár, se nem állampolgára egyetlen brit nemzetközösségi országnak sem.

A különbség annyi, hogy a "Knight Commander of the Most Excellent Order of the British Empire" kitüntető cím birtokosaként Gates nem viselheti a "Sir" előnevet, csupán a "tiszteletre méltó lovag" vagy a "KBE" rövidítést a neve előtt. A brit kormány közleményéből az is kiderült, hogy a ceremóniára egy közelebbről meg nem nevezett időpontban kerül majd sor.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások