Jön a magyar elektronikus pénz

Jön a magyar elektronikus pénz

2004. március 11. 08:12, Csütörtök
[Privátbankár] A kormány jóváhagyta és a közeljövőben a parlament elé terjeszti az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított pénzintézetekről szóló törvényjavaslatot - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón

Gál J. Zoltán elmondása szerint ez az Európai Unió tagállamaiban már használt eszköz főként kisösszegű kifizetéseket tesz könnyebbé. A kormányszóvivő szólt arról, hogy az elektronikus pénzt kibocsátó hitelintézetek tevékenységi köre rendkívül szűk, és számukra a törvényjavaslat speciális szabályozást határoz meg. Mint mondta, az erre szakosodott hitelintézetek számára előírt jegyzett tőke 300 millió forint lesz.

Hozzáfűzte: a szabályozás előírja, hogy ezeknek az intézeteknek a kinnlévő elektronikus pénz összegével megegyező értékben piacképes, alacsony kockázatú eszközöket kell birtokukban tartaniuk.

A még Nyugat-Európában sem igazán elterjedt kártya további sajátossága, hogy feltölthető, kamatot azonban nem fizetnek a tulajdonképpen letétbe helyezett összeg után. A pénztárca a bankkártyáktól eltérően anonim, elvesztése esetén tehát bárki fizethet vele. Az eszközben elhelyezett chip egyébként alkalmas lesz más adatok tárolására is, így akár a diákigazolványok is átalakíthatóak lesznek fizetőeszközzé. A szegedi egyetemen már folynak kísérletek a diákigazolványok pénztárcásítására, és az oktatási tárca is szeretné kibővíteni az igazolványok felhasználási lehetőségeit.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások