Tiltakozás az európai szoftverszabadalmak ellen

Tiltakozás az európai szoftverszabadalmak ellen

2004. május 17. 22:57, Hétfő
Egy belga európai uniós képviselönő szerint a Microsoft nyomást gyakorol a szervezet jelenlegi ír elnökségére a tervezett szoftverszabadalmakkal kapcsolatban.


Olga Zrihen
Egyre többen és keményebben lépnek fel azok ellen a javaslatok ellen, amelyek szerint az Európai Unióban is be kellene vezetni a szoftverszabadalmakat. Az ellenzők legfőbb érve, hogy minden szoftver alternatívája elérhető az ingyenes programok között is, ráadásul így a vállalatok is nem kevés pénzt tudnának megspórolni. A mai nap folyamán a a belga európai uniós képviselőnő, Olga Zrihen és a német SPD párt virtuális helyi egyesületének a kezdeményezésére tiltakozást tartanak magánszemélyek Brüsszelben, Írország európai uniós képviselete előtt.

Az akció célja nem más, mint, hogy az emberek kifejezzék nemtetszésüket az európai szoftverszabadalmak tervezett bevezetése és a Microsoft amerikai szoftveróriás ellen. A rendezvény szervezői azt ígérték, hogy a tüntetés ideje alatt bárki számára szabadon hozzáférhető, szabadon felhasználható és terjeszthető szoftverekkel teli CD-ket fognak szétosztani az érdeklődők között. Ám a korongokat nem csak a járókelőknek, hanem inkább főleg az ír diplomatáknak szánják. A szervezők szerint a cél az, hogy megmutassák, miszerint igenis létezik "egy szabad európai alternatíva a Microsoft monopóliumával szemben."

Olga Zrihen az akcióval a legújabb európai szoftverszabadalmi ötletek és felvetések ellen akar tiltakozni, ezek ugyanis véleménye szerint jelentős mértékben megnövelik a kis- és a közepes vállalatok költségeit, másfelől előnyös helyzetben hoznak olyan multinacionális konszerneket, mint amilyen például a redmondi székhelyű Microsoft. Az európai uniós képviselőnő azzal is megvádolta az éppen aktuális ír EU-elnökséget, hogy hagyja magát szponzorálni az amerikai vállalattól. Ráadásul Olga Zrihen szerint az ír politikusok legújabb javaslatai a szoftverszabadalmi ügyben egyértelműen szöges ellentétben állnak az Európai Unió Parlamentjének korábbi döntésével, amely világosan kimondta, hogy ellene van minden olyan kezdeményezésnek, amelynek a célja az európai szoftverszabadalmak bevezetése.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások