Minden tizedik tinédzser mértéktelen PC-használó

Minden tizedik tinédzser mértéktelen PC-használó

2004. június 28. 21:41, Hétfő
Száz fiatal közül tíz szinte mértéktelenül használja a számítógépét, ez derül ki a berlini Charité egyetemi klinika függőségkutatói által készített legfrissebb felmérésből.

A Charité kutatói a felmérés során összesen 323, 11 és 14 év közötti tinédzsert vizsgáltak meg. A szakemberek többek között azokra a kérdésekre keresték a választ, miszerint milyen széles körben van elterjedve a korosztály tagjai körében a számítógép, a Game Boy, a televízió és a mobiltelefon, illetve ezeknek az eszközöknek a használata milyen hatással van a gyerekek pszichéjére.

A dokumentum szerint a 11 és 14 év közötti fiúk 81,7 százalékának van saját Game Boy játékkészüléke és 79,4 százalékának pedig saját számítógépe is. A hasonló korú lányok 80,6 százaléka mondhatja el magáról, hogy rendelkezik saját tulajdonú PC-vel és ugyanennyi százaléknak van mobiltelefonja is. Sabine Grüsser-Sinopoli szerint minden tizedik gyerek úgynevezett mértéktelen PC-használó. Ez azt jelenti, hogy a lányok közül minden huszadik, míg a fiúk közül minden nyolcadik a kelleténél több időt tölt el a számítógép monitora előtt.

A függőségkutató szakember úgy véli, a PC nagyon sok esetben afféle pótfunkciókat tölt be. Sok gyerek elnyomja az érzéseit és érzelmeit a többi emberrel szemben, ha például szerencsétlennek érzik magukat vagy boldogtalanok, éppen ezért nem ritka az olyan vélemény, miszerint a számítógép néha a legjobb barát, az édesapa vagy az édesanyja szerepét tölti be a gyerekek életében.

Gyakran akkor jön a képbe a számítógép vagy a televízió amikor a fiatalok boldogtalanok, és - a fiatalok szerint - ezek mindegyike kiváló stresszoldó, stresszlevezető eszköz lehet. Az érintett gyerekeknél egyébként az iskolában feltűnően gyakoriak voltak a koncentrációs problémák.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások