Kína kampányt inditott a kalózmásolatok ellen

Kína kampányt inditott a kalózmásolatok ellen

2004. szeptember 8. 13:21, Szerda
Idén áprilisban tett, az illegális kalózmásolatok elleni kemény fellépésre vonatkozó ígéretei betartására készül a távol-keleti ország.

Ezt támasztják alá a Wall Street Journal nevű neves amerikai gazdasági lap információi is, melyek szerint Kínában a hatóságok razziákat kezdtek az illegális másolóüzemek felszámolására. A Xinhua hírügynökség tájékoztatása szerint a hatóságok az akciók során főleg a kínai főváros, Peking, valamint Tianhin és Sanghaj városok mellett további 12 tartomány megtisztítására koncentrálnak. A razziák során a nyomozók főként a szerzői jogi és szabadalomjogi törvénysértéseket, illetve a márka- és védjegy-hamisításokat igyekeznek majd felderíteni.

A kampány - amely a kínai államtanács irányítása mellett zajlik - a tervek szerint egészen 2005 augusztusáig fog tartani. A szellemi tulajdon védelméért felelős állami munkacsoport irodavezetője, Zhang Zhigang szerint az elkövetkező egy évben érezhető javulást lehet majd tapasztalni ezen a területen.


Az IDC adatai szerint Kínában 92%-os az illegálisan használt szoftverek aránya

Idén áprilisban arról számoltak be a kínai hatóságok, hogy 20 ezer piacot és 67 ezer kisebb boltot fésültek át illegális kalózmásolatok után kutatva, valamint házkutatást tartottak 500 cégnél és 8 ezer iskolában is. Az akció sikeres volt, hiszen a rendőrök lefoglaltak közel 13 millió darab másolt játékot és szoftvert. A China.org nevű internetes oldal közlése szerint a kommunista állam az elmúlt 8 hónapban a kínai ipari és kereskedelmi hivatal 120 ezer hivatalnokát is bevetette a kalózmásolatok elleni harcban. Ennek ellenére számos, főleg nyugati ország azzal vádolta meg Kínát, hogy közel sem tesz meg mindent az illegális szoftvermásolók ellen.

A kínai szakemberek ezzel szemben azzal érvelnek, hogy azzal, hogy az ország nyit a nemzetközi szabadalmak elfogadása felé, jelentősen csökkenhet a beruházások száma és mértéke a félvezető- és a szoftveriparban.
Azonban Kínában új szelek fújnak. A hatóságok eldöntötték, hogy a jövőben minden erejükkel fel kívánnak lépni az illegálisan másolt zenei albumokat, szoftvereket és játékokat áruló utcai árusok és a zenei, szoftver- és játékkalózok, illetve a másolóüzemek ellen. Eddig az utcán gyakorlatilag bárki büntetlenül árulhatott bármilyen másolt CD-t.

A Xinhua hírügynökség jelentéséből kiderül az is, hogy ezen kívül a rendőrség és a többi állami szerv az eddiginél jobban felügyeli majd a szállodákat, az éttermeket, a közlekedési csomópontokat, valamint létrehoznak egy forródrótot is, amelyen bárki névtelenül bejelentheti majd, hogy hol működik CD-másoló üzem, vagy hol, ki árul illegális CD-ket.

A hatóságok persze nem csak az illegális másolt játékok, szoftverek és zenei albumok, de a más hamisított termékek, például ruházati cikkek, gyógyszerek ellen is fel kívánnak lépni. A vámosok külön kiképzést fognak kapni, amely során elsajátítják majd azokat az ismereteket, hogy honnan, milyen ismertetőjegyek alapján és miként ismerhető fel, hogy egy adott áru hamis-e vagy sem. Ezen kívül hatékonyabbá akarják tenni a különböző szervek közötti információcserét. Lehet, hogy leáldozóban van a hamisítók kora Kínában?

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások