Szabadalomsértések miatt beperelték a zeneipari cégeket

Szabadalomsértések miatt beperelték a zeneipari cégeket

2004. szeptember 9. 22:34, Csütörtök
Polgári peres eljárást indított több zeneipari szervezet és vállalat ellen az Altnet cég. A vádlottak között vannak például az Overpeer, a Loudeye és a Media Sentry cégek, valamint a RIAA, vagyis az Amerikai Zeneipari Szövetség is.

A cég szerint a beperelt szervezetek és vállalatok több esetben is szabadalmi jogsértést követtek el Az Altnet - amely többek között fájlcserélő hálózatok számára is kínál tartalmakat - úgy véli, hogy a szóban forgó társaságok és szervezetek a hamisított zeneszámok és zenei albumok terjesztésével megsértették az úgynevezett Truenames-szabadalmat.

Az Altnet jelenleg játékokat, valamint zenéket és filmeket terjeszt a Kazaa fájlcserélő rendszerén keresztül, utóbbiakat Windows Media fájlformátumban. A cég 2002 végén szerezte meg magának a jogot arra, hogy azonosíthassa a számítógépes hálózatokban terjesztett adatokat. Mindez úgy lehetséges, hogy a Truenamesnek nevezett szabadalom lehetővé teszi, hogy az adatokat az úgynevezett hash-értékeik alapján azonosítani lehessen. A cég szerint az elmúlt három évben ezt a szabadalmat sértették meg az amerikai zenei ipari vállalatok és szervezetek. Az ügy elbírálása már csak azért is fontos, mert ez a kérdés központi szerepet játszik a zenei ipar és a fájlcserélő hálózatok közötti konfliktusban.

Lee Jaffe, az Altnet elnöke szerint például az Overpeer nevű vállalat havonta 200 millió adatot hamisít meg, majd ezeket bejuttatja a fájlcserélő hálózatokba, hogy egyrészt így buktathassa le a felhasználókat, másrészt, hogy elvegye a kedvüket a fájlok csereberéjétől. Ezzel pedig az Overpeer számtalan esetben megsérti a szabadalmi jogot. Ez a módszer már csak azért sem jó megoldás a problémára, mert így csökken a bizalom a kiadók, a zenészek és a közönség között.

Az Altnet tavaly novemberben már figyelmeztette az amerikai zeneipari vállalatokat és szervezeteket a módszer törvénysértő voltáról, azok azonban nem foglalkoztak vele. Most a polgári perre már kénytelen lesz valamit lépni a RIAA, a Mediadefender, az Overpeer, a Loudeye és a Media Sentry.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások