A bálnalovas

Ismét egy új-zélandi film a magyar mozikban, és ez általában jót szokott jelenteni. Bár nincs nagy rálátásunk a szigetország filmkultúrájára, azok a filmek, melyek eljutnak a magyar mozikba, mindig egyedi minőséget képviselnek.

Az utóbbi évtizedben láthattuk Vincent Ward-tól a csodálatos "A navigátor - Egy középkori Odüsszeia" c. alkotást, majd eljutott hozzánk is Jane Campion Oscar-díjas Zongoraleckéje. Ugyancsak az alapfilmek közé tartozik Lee Tamahori "Egykoron harocosok voltunk"-ja is, és nem lehet kihagyni Peter Jackson-t sem, aki egyedülálló módon három új-zélandi filmet is egyenesen a moziba szálított az előző évtizedben (Hullajó, Törjön ki a frász! és Mennyei teremtmények).

A fiatal rendezőnő Niki Caro egy kitűnő irodalmi alapanyagból, a maori Witi Ihimaera 1986-ban megjelent könyvéből készítette el második játékfilmjét "A bálnalovas"-t. A történet Új-Zéland keleti partjain játszódik az egyik Whangara törzsben, mely tagjai Paikea leszármazottjának tekintik magukat. Paikea volt az első bálnalovas, aki egy bálna hátán érkezett a szigetre, s alapította meg a törzset, melynek mindenkori törzsfőnökei Paikea egyenesági leszármazottai - mindig az elsőszülött fiú örökli a tisztséget. A régóta fennálló rendet azonban felborítja, hogy a legújabb törzsfőként várt újszülött nem fiú lesz, hanem lány.


A 12 éves Keisha Castle-Hughes alakítja az édesapja által elhagyott, lassan felcseperedő Paikea-t, akitől hőn szeretett törzsfő nagyapja elfordul és nem hajlandó örökösének tekinteni a lányt, és inkább a helyi fiúk egyikét szeretné kiképezni utódjának. Paikea - akit fiúként nevelnek fel - azonban makacsul hisz abban, amit a sors számára követendő ösvénynek kijelölt. Abban, hogy ő a legendás bálnalovas méltó örököse.


Caro filmje nagyszerű arányérzékkel mutatja be maori kultúrát, az emberek lelkivilágát, valamint az akarat és kitartás erejét egy csodálatos történeten keresztül. A mese nem a dialógusokra van kihegyezve, hanem inkább a képek erejére, mely a mozibajáró közönség által, már a Gyűrűk ura révén is megismert Új-Zéland gyönyörű tájaira alapoz. Az olykor-olykor egy-egy totálkép hátterében feltűnő masírozó orkegyenruhás katonákat, valamint hórihorgas enteket pedig a rugalmas és nyitott néző nyugodtan tekintheti a helyik folklór szerves részének is. A képek mellett egyébiránt nagy szerephez jut a Dead Can Dance-ből vagy a Gladiátor filmzenéjéből is ismert Lisa Gerrard által komponált muzsika, mely bámulatosan skálázik végig az emberi érzelmeken.


A megdöbbentően érett játékot bemutató Keisha Castle-Hughes-t az Amerikai Filmakadémia legjobb színésznői díjra is jelölte, s bár ezt nem ő kapta meg, hazájában bőven kárpótolta magát díjakkal. Párhuzamként érdemes megemlíteni az 1993-as, feljebb már említett Zongoraleckét, melynek ugyancsak nagyon fiatal színésznője, Anna Paquin elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó szobrocskát.

A bálnalovas tipikusan az a film, amit a kritikusok általáben meglehetősen giccses és helyenként csöpögő kritikákkal az egekig magasztalnak - a nézőnek pedig nincs más dolga, beállni mögéjük és elismerni, hogy most az egyszer bizony igazuk van. A film a lehető legszélesebb nézközönséget szólítja meg, kortól, beosztástól és hajszíntől teljesen függetlenül megtekinthető és (ami fontosabb) élvezhető. Azok, akik pedig az idegen kultúrák megismerésére különösen fogékonyak, azok bátran állíthatom, (giccs ON) hogy egy igazgyöngyre lelnek. (giccs OFF).


Az itthon jobb később, mint soha alapon, két éves késéssel bemutatott (de bemutatott!) film bevétele Amerikában túlszárnyalta a 20 millió dolláros határt, ami egy nem populáris filmtől remek teljesítmény - összehasonlításképpen a Bruce Willis nevével fémjelzett "Már megint bérgyilkos a szomszédom" összesen 16 milliót kapart össze.

A film szépen lassan bejárja a világot, s mire körbeér, addig talán láthatjuk a fiatal rendezőnő legújabb filmjét is - reméljük idehaza is. Hogy ez a film amerikai vagy új-zélandi színekben fog -e forogni, az már persze kérdéses, hiszen a sikeres új-zélandi rendezőkre azon nyomban kíméletlenül le szokott csapni Hollywood és bizony nem kevés tanulsággal szolgál, hogy ki mennyire tudott független maradni, ki mekkora karriert futott be.


Vincent Ward elkészíthette Robin Williams-szel a "Csodás álmok jönnek" című filmet, Jane Campion Nicole Kidman-féle "Egy hölgy arcképe" után a tavaly bemutatott Meg Ryan-thrillerrel, a Nyílt sebbel jelezte, hogy alkotó kedvében van. Lee Tamahori a legutóbbi James Bond-film után, most a xXx 2. részét forgatja. Ice Cube-bal a főszerepben; míg Peter Jackson (a Gyűrűk ura-trilógia után) most King Kong-gal bírkózik. Egy dolog biztos tehát: "A bálnalovas" rendezőjével, Niki Caro-val nagy valószínűséggel még találkozni fogunk.

A bálnalovas (Whale Rider) Rendező: Niki Caro Iró: Witi Ihimaera Forgatókönyvíró: Niki Caro Operatőr: Leon Narbey Zene: Jeremy Sweet, Lisa Gerrard Látványtervező: Grant Major Vágó: David Coulson Szereplők: Keisha Castle-Hughes (Pai) Rawiri Paratene (Koro) Vicky Haughton (Nanny Flowers) Cliff Curtis (Porourangi) Grant Roa (Rawiri)