SD-kártya lesz a Nokia és a Sony Ericsson telefonokban

SD-kártya lesz a Nokia és a Sony Ericsson telefonokban

2004. október 26. 23:30, Kedd
A Secure Digital Card Association (SDA), vagyis a Secure Digital Memóriakártya Szövetség két újabb taggal bővült. A digitális fényképezőgépek térhódításával egyre fontosabbá válik, hogy egy-egy adott memóriakártya-szabványt hány vállalat támogat.

A két vállalat közül az egyik a Nokia, amely ugyan csak pár hete kezdeményezte tagságát, de már alá is írta a szervezet képviselőivel a megfelelő licencszerződéseket, míg a másik a Sony Ericsson, amely cég szintén napjaink piacvezető mobiltelefon-gyártója. Érthető, hogy a bejelentések után az SDA vezetői elégedettek. Szerintük a két új tag belépése a szövetségbe lehetővé teszi, hogy az SD továbbra is piacvezető memóriakártya maradjon, mindemellett a két óriáscég a mobiltelefon-piac két meghatározó szereplője.

A Nokia ráadásul azonnal egy helyet kapott az SDA szabványügyi testületében is. A Nokia és a Sony Ericsson egyébként a döntésével olyan vállalatok illusztris társaságába került be, mint a Motorola, a Samsung, a palmOne, a Sharp, a Panasonic, a Toshiba, a NEC, a Fuitsu és a Kyocera. A Nokia beválasztására a szövetség szabványügyi testületébe azért került sor, mert így a finn mobiltelefon-gyártónak befolyása lehet az SDA úgynevezett Mobile Phone Task Force nevű testületére és így részt vehet az SD memóriakártya jövőbeni szabványosítása körüli munkákban.

Az SD memóriakártya jelenleg a világon legtöbbet eladott ilyen típusú adattároló. Eddig 238 márkából 31 termékkategóriában 2877 különböző modellt értékesítettek világszerte. A jövőben a Nokia is SD-kártya-slottal fogja ellátni az új termékeit, ám a finn mobiltelefon-gyártó cég azt is kijelentette, hogy továbbra is támogatni fogja az MMC (MultiMedia Card) memóriakártya-szabványt is.

A Gartner piackutató cég jelentése szerint az SD-memóriakártyákból 2000 óta évről-évre egyre többet értékesítenek. A memóriakártyák piacán az SD Card részedése tavaly 30 százalék volt, és az arány 2008-ig elérheti a 38 százalékot. Az NPD Group piaci elemzői szerint az SD-kártya piaci részedése már most 36,9 százalék.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások