Új hónap, új Windows-javítások

Új hónap, új Windows-javítások

2005. július 13. 23:45, Szerda
A Microsoft elérhetővé tette szokásos havi patcheit a Windows-felhasználók számára. A cég szerint operációs rendszerük két olyan biztonsági hibáját javítják ki, amelyet a hackerek előszeretettel használnak ki nap mint nap.

Az egyik hiányosság a Color Management Modult, vagyis a színkezelésért felelős összetevőt érinti, a másik javítást pedig a JView Profilerhez, a Microsoft Java Virtual Machine részéhez adták ki. A válallat szerint ezen gyenge pontok kihasználásával akár a teljes uralmat át lehet egy PC fölött - olvasható a TechSpot oldalán. "A behatolók már egy jó ideje használják a JView Profiler hibáját arra, hogy trójai vírusokat töltsenek le és telepítsenek föl áldozatuk gépére" - mondta Dan Hubbard, a Websence Security Labs vezérigazgatója. A trójai programok segítségével az internetes bűnözők távolról irányíthatják az eltérített PC-ket botnetnek nevezett hálózataik részeként, amelyben a felhasználóknak fogalmuk sincs arról, mire használják fel gépeiket.

A fent említett két Windows-hiba a Microsoft havi rendszerességű jelentésében látott napvilágot. Egy harmadik patch a Word 2000-re és a Word 2002-re, valamint a Works csomagban található Word verziókra vonatkozik. Az Office 2003-mal érkező verziókat nem érinti a probléma. A javítás a Word font elemzőjén lévő lyukakat foltozza be, amelyeken keresztül eddig az internetes támadók programokat futtathattak le a fertőzött gépeken - írja a PCPro.

A tegnapi frissítések a Microsoft "Foltozó Keddre" keresztelt havi rendszerességű hibajavító hadjáratának részei. A most kijavított hibák nem voltak olyan nagyszabásúak, mint az előző hónapban, amikor is a Windows felhasználók majd egy tucat javítás közül válogathattak, hogy orvosolhassák operációs rendszerük megannyi gyengeségét.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások