LIBRA - új szoftverfejlesztő cég alakult

LIBRA - új szoftverfejlesztő cég alakult

2006. január 5. 10:28, Csütörtök
A Volán Elektronika Zrt. többségi, 99 százalékos tulajdonú leányvállalataként 500 millió forint alaptőkével megalapították a LIBRA Szoftver Zrt.-t.

A társaság a jövőben a LIBRA vállalatirányítási szoftverek fejlesztésével és támogatásával foglalkozik - közölte Volán Elektronika. A közlemény szerint az új cégben 53 informatikai szakértő, 25 fejlesztő, 25 tanácsadó és 3 vezető dolgozik. A vállalat a 2006. évre 783 millió forint árbevétel mellett 64,4 millió forint eredményt tervez.

A Volán Elektronika Zrt. jogelődei révén 1959 óta van jelen a magyar számítástechnikában, 21 éve fejleszti és támogatja LIBRA ügyviteli és vállalatirányítási megoldásait. A tulajdonosok úgy vélték, hogy egy olyan cég, amely kizárólag a LIBRA, illetve 2004 ősze óta az SAP Business One rendszerekkel foglalkozik, még sikeresebb lehet azáltal, hogy vezetői és szakértői teljes figyelmüket a szoftverek fejlesztésére és támogatására fordítják - áll a közleményben.

Az egy százalékos tulajdonrész a Karolinainvest Kft-é, a cég a Volán Elektronikához kötődő magánszemélyek tulajdonában van, a LIBRA-ba való befektetése technikai jellegű.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások