Megtalálták a Nagy Kiha­lás kiin­du­ló­pont­ját?

Hatalmas meteorit becsapódási kráter húzódik az Antarktisz jege alatt, ami magyarázatot adhat bolygónk eddigi legnagyobb kipusztulására, jelentették be az Ohio Állami Egyetem kutatói. A tudósok többsége szkeptikusan fogadta a hírt.

A lehetséges becsapódás első jelét a NASA a Föld sarkkörei körül keringő GRACE műholdpárosa észlelte. A bolygó gravitációs mezőjének enyhe változásait érzékelő szondák adatai egy 320 kilométer széles tömeg koncentrációt jeleznek 1,6 kilométerrel az Antarktisz keleti része, a Wilkes Land nevű terület jege alatt. Ez az eltérés a földköpeny sűrű anyaga feláramlásának számlájára írható, amit könnyedén kiválthatott egy becsapódás.

Egy viszonylag változatlan környezetben, mint például a Holdon egy-egy ilyen koncentrációt egy kráter veszi körül, ezek jól megfigyelhetők égi kísérőnk "tengerein". A Wilkes Land légi radarfelvételein is kivehető egy kör alakú gerinc, ami megközelítőleg 500 kilométer szélességben öleli körül a tömeg koncentrációt, tehát akár egy hatalmas, eddig soha nem látott méretű becsapódási kráter is lehetne, vélekedik a felfedezést magáénak mondó Ralph von Frese, az ohioiak geofizikusa.


A légi radarfelvételekből készült térkép, a terület domborzatát mutatja
Szerinte egy ekkora kráter létrehozásához legalább egy 50 kilométer átmérőjű aszteroidára lenne szükség, ami négyszer-ötször nagyobb annál az objektumnál, ami a Mexikóban talált Chicxulub krátert kivájta, kipusztítva a dinoszauruszokat 65 millió évvel ezelőtt. Ez a kihalás azonban eltörpül a Permi-triász kor katasztrófája mellett, ami az összes Földön élő faj több mint háromnegyedét pusztította el 250 millió évvel ezelőtt. Ennek okairól még nem sikerült konszenzusra jutniuk a tudósoknak, éppen ezért nem is meglepő, hogy von Frese bejelentése is rögtön támadások kereszttüzébe került.

A területen észlelt tömeg koncentráció tényét nem vonják kétségbe, ám eredetét már annál inkább. Más tudósok szerint egyáltalán nem biztos a becsapódás teória, szerintük a sűrű kőzetből álló területet ugyanúgy kialakíthatta egy természetes földrajzi tevékenység - például egy vulkánkitörés - mint egy aszteroida. Ian Dalziel, a Texas Egyetem szakértője szerint számtalan hasonló gravitációs anomália található bolygónkon, a kör alakúnak mondható jegyek pedig eredhetnek a terület természetes adottságaiból is. Egy bizonyításhoz elsőként mindenképpen meg kellene vizsgálni a szóban forgó sűrű kőzet összetételét, ami nem könnyű feladat a jégtakaró miatt, illetve arra sincs bizonyíték, hogy a tömeg koncentráció és a von Frese által felvázolt kráter 250 millió éves lenne. Emellett egy ekkora erőhatásnak meg kellett volna olvasztania a közeli kőzeteket, az antarktiszi hegyeken azonban eddig semmi jelét nem találták efféle folyamatnak.


A GRACE által mért gravitációs ingadozásokból készült térkép
Visszatérve a kihalás okozójára, a legtöbben úgy vélik, a tömeges pusztulás egy hatalmas erejű vulkán kitöréssel vette kezdetét, pusztító lávatengert terítve szét és egyben létrehozva Szibériában azt a bazaltos területet, ami nagyobb, mint Európa. Ez testesíti meg minden idők legnagyobb vulkanikus tevékenységét, és egybeesik a nagy kihalás időpontjával. Egy ilyen kitörés hatalmas gázmennyiséget bocsáthat ki a légkörbe, ami savas esőket és globális felmelegedést okoz. Mások szerint egy, a Chicxulubhoz hasonló becsapódás a felelős, ezt azonban jóval nehezebb bizonyítani, bár azt is hozzá kell tenni, hogy a két elmélet nem feltétlenül zárja ki egymást. Egy hatalmas becsapódás elindíthat olyan lökéshullámokat, melyek képesek a bolygón végigfutva katasztrófák sorát beindítani, például egy vulkán kitörést kiváltani Szibériában.