Óriási költségek a brit biometrikus azonosítóknál

Óriási költségek a brit biometrikus azonosítóknál

2006. augusztus 20. 14:01, Vasárnap
A brit kormány nyilvánosságra hozta, hogy mennyi pénzt fordítottak a biometrikus azonosítók rendszerének kidolgozására: eddig 50 millió fontot emésztett fel a csődként értékelt program.

A ZDNet tudósításából kiderül, hogy a belügyminisztérium egy liberális parlamenti képviselő kérdésére válaszolva árulta el, mennyit fordítottak a rendszer kifejlesztésére. Idén májusig - két év alatt - egészen pontosan 46,4 millió fontot költöttek a programra, ám sokak szerint ez kidobott pénz, amit jóval hasznosabb célokra is felhasználhattak volna, tekintettel arra, hogy a biometrikus azonosítók biztonsága és gyakorlati haszna is megkérdőjelezhető.

A mostani hír mintegy ráadásként értékelhető azok után, hogy júliusban tökéletes csődként írták le az azonosítókártyákat megújítani hivatott kezdeményezést. Akkor a Sunday Times tette rá a kezét a kincstár és a rendszert felügyelő hivatal között zajló belső levelezésre. Kiderült, hogy a szűk támogatók körén kívül szinte mindenki haszontalannak tartja az újítást, amit ráadásul teljesen feleslegesen siettetnek, nagyban növelve ezzel a kockázatokat. A rohanás plusz terheket róhat a kormányzatra, márpedig Tony Blair a választási program és a következő ciklus igen fontos részeként tartja számon az új kártyák bevezetését.

A kérdést felvető képviselő katasztrofális pénzszórásnak nevezte az eddigi eredményeket, szerinte ugyanis inkább más projektekre - például a hatóságok munkájának javítására, létszámbővítésre, stb. - kellett volna költeni a hatalmas összeget. Egyértelmű kudarcként értékeli, hogy ilyen nagyságrendű kiadásokat követel egy olyan projekt, aminek eddig semmilyen gyakorlati eredményét nem ismerhették meg.

A vitának itthon az ad különös aktualitást, hogy éppen a napokban döntöttek a biometrikus útlevelek bevezetéséről. Az új dokumentum formáját tekintve ugyanolyan lesz, mint a jelenlegi, de borítója - az Európai Unió rendeletéhez igazodva - az eddigi kék helyett burgundi vörös színű lesz. A jelenlegi okmányok érvényességi idejük lejártáig használatban maradhatnak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások