Új betegség a mobilfüggőség

Új betegség a mobilfüggőség

2007. január 27. 16:55, Szombat
A mobiltelefonok használata fontos, szinte nélkülözhetetlen részévé vált az emberek mindennapjainak. Sajnos azonban egyre többen vannak azok, akik szinte létezni sem tudnak a mobil készülékük nélkül.

A jelenségre a Floridai Egyetem egészségügyi szakemberei hívták fel a figyelmet, akik szerint a mobiltelefonok használata néhány ember számára egyre súlyosabb problémát jelent. Jó példa erre, hogy sokan idegesek lesznek, amikor rájönnek, hogy a kedvenc készüléküket véletlenül otthon hagyták. Másoknál inkább az figyelhető meg, hogy gyakorlatilag egész idejüket a telefonon történő babrálás tölti ki, például azt ellenőrizve, érkezett-e új üzenetük.

Ahogy a számítógépeknél és az internetnél már megszokott, a mobiltelefonoknál is kezd kialakulni a függőség. A szakemberek kénytelenek voltak nevet is adni a betegségnek, így lett a mobilfüggőség hivatalosan Mobile and Internet Dependency Syndrome (MAIDS). Persze, kevesen ismerik el, hogy valóban túlzott mértékben függnek a mobiltelefonjuktól, ez azonban önbecsapás. A kutatók szerint az internet és a mobiltelefonok csak a függőség egy új formái. Az alapokok a legtöbb esetben ugyanazok. Csak a függőség tárgya más. "Nem feltétlen arról van szó, hogy valaki állandóan telefonálni akar, sokkal inkább arról, hogy állandóan elérhető akar lenni" - jelentette ki a témával kapcsolatban Lisa Merlo, a Floridai Egyetem munkatársa.

A kutató azonban rávilágított: a mobilfüggőség felismerése azért különösen nehéz, mert teljesen normális, elfogadott dolog a mai világban, hogy valakinek mobiltelefonja van és azt gyakran használja. Vagyis nehéz megkülönböztetni a már függő személyt a csupán nagyon elfoglalt embertől.

"Amennyiben valaki komolyan ideges lesz, ha valamiért - például egy rendezvényen vagy a repülőgépen - ki kell kapcsolnia a mobil készülékét, akkor már elkezdhet aggódni. Nem árt naponta egyes időszakokban inkább kikapcsolni egy kis időre a mobiltelefont és még csak rá sem gondolni" - tanácsolta a szakember.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások