Tesztelik a biometrikus útlevelek második generációját

Tesztelik a biometrikus útlevelek második generációját

2007. március 1. 17:41, Csütörtök
Miközben néhány európai uniós tagállamban még csak terv szintjén léteznek a biometrikus igazolványok, Németországban már a második generációs biometrikus utiokmányokat készítik.

Az új, immár ujjlenyomatot is tartalmazó biometrikus igazolványok tesztelését a mai nappal kezdték meg Németországban. Az idén június 30-ig tartó időszakban összesen 20 helyi illetékhivatal vesz részt. Az új típusú iratokban egyelőre csak egyetlen ujjlenyomatot tárolnak. A mintákat a kérelmek beadásakor az okmányirodákban veszik le és az adatokkal együtt továbbítják a Német Szövetségi Nyomdának. Az egyik fő változás, hogy az ügyintézők már nem egy, hanem két ujjról vesznek majd lenyomatot és megvizsgálják mindkét minta minőségét.

Németország az első európai uniós tagország, ahol feltűntek a biometrikus igazolványok és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az állam továbbra is az egyik éllovasnak számít ezen a területen. Az első generációs, 2005-től kiadott útiokmányokban a chipeken még csak a tulajdonos digitális fényképét tárolták, november elsejétől azonban az adatok közé felkerül az ujjlenyomat is.


"A több hónapos tesztelés során vizsgálni fogjuk az új ePass megbízhatóságát, minőségét, használhatóságát és azt, hogy mennyire biztonságos, valamint, hogy valóban probléma nélkül kiolvashatók-e a chipekben tárolt adatok a leolvasókészülékekkel. Így biztosítjuk, hogy idén november elsejétől, az új útlevelek bevezetésekor már ne legyen semmilyen fennakadás" - mondta Dr. Wolfgang Schäuble német belügyminiszter.

Június 30-a után egyébként minden mintát megsemmisítenek, így aki második generációs ePasshoz szeretne hozzájutni, annak még hónapokig várnia kell. A várakozást ellensúlyozandóan viszont a német belügyminisztérium 5 euróval csökkentette az okmányok díját.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások