Értelmetlen a német biometrikus igazolvány

Értelmetlen a német biometrikus igazolvány

2007. április 24. 18:18, Kedd
A Németországban elhelyezett elektronikus okmányellenőrző pontok leolvasókészülékeinek csupán a hatvan százaléka volt képes felismerni az új német biometrikus igazolványokban elhelyezett RFID-chipeket és kiolvasni azok tartalmát.

Az európai uniós tagállamban eddig körülbelül 1000 okmányellenőrző pontot hoztak létre. Ezek közül jelenleg 600-ban van olyan leolvasókészülék, amely az új igazolványokban elhelyezett RFID-chipekkel is elboldogul. Ezt maga a német belügyminisztérium ismerte el. Mindez azt jelenti, hogy az ellenőrzőpontok 40 százalékánál a leolvasókészülék számára gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy biometrikus vagy hagyományos útlevelet vagy személyi igazolványt mutat-e be az ember, ugyanis nem képes különbséget tenni közöttük.

Annette Ziesig, a német belügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy egyelőre nem tudnak arra vonatkozóan konkrét időpontot megnevezni, hogy mikor lesznek a leolvasókészülékek kompatibilisek az új okmányokkal. Az infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges ugyanis az útlevéltörvény módosítása, azonban annak részleteiről jelenleg is vita folyik. A kompatibilis leolvasókészülékek felszerelése és tesztelése pedig csak ezután kezdődhet meg.

A szóvivő arról sem tudott felvilágosítást adni, hogy mikorra látják el a német határátkelő helyeket biztonsági kamerákkal és ujjlenyomat-szkennerekkel. Erről még terv sincs. A német belügyminisztérium igyekezett kitérni a kérdés elől. A fejlesztések második szakasza mindenesetre hosszabb tervezést és előkészítést igényel, az új német biometrikus igazolványok bevezetésének időpontja így 2009-re módosulhat.

Az új információk azért váltottak ki különösen nagy felháborodást, mert a biometrikus okmányokat a biztonságot növelő megoldásokként állították be. Holott a valóság az, hogy amíg a leolvasókészülékeket nem szerelik fel minden ellenőrzőponton, illetve nem lesznek kompatibilisek az új RFID-chipekkel, addig az új igazolványok is csak annyira biztonságosak, mint a korábbi, hagyományos társaik. Gisella Piltz, az FDP német parlamenti párt szakértője egyetlen kérdéssel összegezte a véleményét: "Mire fel ez az egész felhajtás?"

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások