Az LCD-tévék megfojtják a plazmatévéket

Az LCD-tévék megfojtják a plazmatévéket

2007. május 22. 13:21, Kedd
Úgy tűnik, a nagyobb lapos képernyők piacán legyűri a plazmatechnológiát az LCD, de az LG Electronic még nem adja fel plazmagyártását.

Az első negyedéves váratlanul rossz pénzügyi adatok után már a másodikban jobb eredményeket vár a dél-koreai LG Electronics, a világ második legnagyobb plazmaképernyő-gyártója. A társaság ezzel a bejelentéssel igyekszik csitítani befektetőit, akiket igencsak felizgatott az a tény, hogy az elmúlt időszak fejlesztései nyomán az LCD-technológia megjelent az egyméteresnél nagyobb képátlójú televíziók piacán is, ahol korábban a plazma volt az egyeduralkodó. Mivel a világ LCD-gyártó kapacitása nagyobb a plazmáénál, a méretgazdaságosság az előbbi mellett szól.

Az LG most azt közölte, hogy párhuzamosan kívánja működtetni LCD- és plazmagyártó gépsorait, bár az utóbbiak közül az egyik szalagot leállítja. Szakértők arra számítanak, hogy a társaság a második negyedévben már 78,9 milliárd vonos (84,8 millió dollár) nettó profitról adhat majd számot, szemben az egy évvel korábbi 9,7 milliárdos, illetve az idei első negyedévi 122,6 milliárdos veszteséggel. Ehhez hozzájárulhat az, hogy az LG Electronic pénzügyi igazgatója szerint a plazmaképernyő-gyártás nyeresége a második negyedév végén, a harmadik elején már nullszaldós lehet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások