A Windowst is fenyegethetik a virtuális alkalmazások

A Windowst is fenyegethetik a virtuális alkalmazások

2007. augusztus 13. 13:38, Hétfő
A VMWare társalapítója szerint a virtualizációs környezetbe szánt alkalmazások idővel a nagyobb operációs rendszerek helyzetét is kikezdhetik - mások szerint ennek némileg ellentmond a cég jelenlegi ügyfélköre.

Mendel Rosenblum a LinuxWorld Conference & Expo alatt elmondott beszédében fejtette ki fenti véleményét, kiemelve, hogy a megfelelő módon kialakított megoldásokat akár a cél operációs rendszer szükséges részeivel együtt is szállíthatják, leegyszerűsítve a vásárló dolgát, aki minden szempontból kész és gyorsan felhasználható alternatívához juthat. Ezt persze csak azokon a platformokon lehet megvalósítani, amelyek erre lehetőséget nyújtanak, ám idővel ezek a megoldások akár a Windows előnyét is kikezdhetik.

Rosenblum a következőképpen képzeli el az ideális helyzetet: a virtualizált környezethez kifejlesztett célalkalmazás mellé a felhasználni kívánt operációs rendszer azon részeit társítanák, amelyek feltétlenül szükségesek a program futtatásához. A vásárló ezután a kész csomagot egyetlen telepítéssel elérhetővé teszi saját szerverén, amely egy fizikai rendszeren több logikai (virtuális) szervert futtat. A megvásárolt szoftverhez nem kellene a teljes operációs rendszert feltelepíteni, csak azon részeit, amelyek a termékkel együtt érkeztek.

Ezt jelenleg csak a Linux esetében tartja elképzelhetőnek a szakember, amely kedvező licencfeltételeket biztosít egy ilyen megoldáshoz. Véleménye szerint ez idővel akár még a Windows előnyét is kikezdheti, legalábbis a redmondiak helyében ő kifejezetten nagy veszélyt látna a még csak most kibontakozó alternatív platformban.

Ezen véleményével azonban többen nem értenek egyet, így Mike Grandinetti, a kevésbé ismert Virtual Iron marketingigazgatója sem. Ő példaként emelte ki, hogy a VMWare szoftvereit jelenleg 90 százalékban Windows alatt futtatják, így nem tűnik túl valószínűnek, hogy ez a helyzet belátható időn belül megváltozna.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások