Amerikai közösségi portál kémeknek?

Amerikai közösségi portál kémeknek?

2007. augusztus 23. 20:27, Csütörtök
Ritkán van közös tulajdonság a titkosszolgálati szakemberekben és a tinédzserekben. Ezúttal azonban úgy tűnik, sikerült közös nevezőt találni.

2001. szeptember 11-e után az Egyesült Államokban gyakran merült fel, hogy a tervezett merényletekről csak kevés információ állt a titkosszolgálatok rendelkezésére, és hogy változtatni kell a beérkező adatok elemzési folyamatán is. Éppen ezért most találkozóra hívta a két legismertebb közösségi portál, a MySpace és a Facebook vezetőit Mike McConnell Nemzeti Hírszerzési Igazgató, aki egymaga koordinálja és felügyeli a tizenhat amerikai titkosszolgálat munkáját. Mark Zuckerburg, a Facebook első embere már jelezte, nem megy el a találkozóra. Szóvivője szerint ennek kizárólag adminisztrációs oka van.

Thomas Fingar, a NHI elemzési helyettese szerint szükség van egy közösségi oldalra, amit a hírszerzők használhatnának és amely a jelenlegieknél jobb elemzési lehetőségeket kínálna. Az új közösségi honlap neve A-Space lenne és segítségével nemcsak az amerikai, de a velük szövetséges titkosszolgálatok és azok tagjai is információkat cserélhetnének. Így lehetővé válna, hogy lebontsák a különböző hivatalok együttműködését gátoló tűzfalakat.

Mike Wertheimer, egy az elemzési technológiákért felelős hírszerzési vezető szerint ugyan néhányan aggódnak a lépés miatt, mert különböző, az adatok megszerzésére irányuló kémakcióktól tartanak, de mindenkinek meg kell értenie, hogy ha a titkosszolgálatok nem osztják meg egymással az információikat, az másoknak az életébe kerülhet.

"Idén a CIA már felhasználta a Facebookot különböző hirdetések és állásajánlatok megjelentetésére" - ismerte el George Little, a szervezet szóvivője. Kiderült az is, hogy létrehoztak egy Intellipedia nevű, a Wikipediára hasonlító oldalt és emellett kifejlesztették a del.icio.us kifejezetten titkosszolgálati szakembereknek szóló változatát is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások