A számítógép mellől a volán mögé

A számítógép mellől a volán mögé

2007. szeptember 29. 07:54, Szombat
Nem mondható hétköznapinak Kiss Norbert autóversenyző eddigi pályafutása: a fiatalember korábban kizárólag a számítógépes autósversenyekben jeleskedett, majd egy csapatfőnök felfedezte, s ezzel elindult az "aszfaltos" karrier is.


Kiss Norbert
Az idei Seat Leon Kupában jeleskedő Kiss Norbert augusztusban elindulhatott a Porsche Supercup Hungaroringen megrendezett futamán. A fiatal magyar versenyző a nemzetközi mezőnyben a 16. helyet szerezte meg, megelőzve például az ötszörös Le Mans-győztes Frank Biela, illetve a volt Forma-1-es versenyző, Derek Warwick autóját. Azt a versenyt egyébkén a brit Richrad Westbrook nyerte meg, megelőzve Jeroen Bleekemolent és Damien Faulknert.

E hét végén lesz az idei, utolsó gyorsasági autósfutama. Hol áll a versenyben?
- Összpontszámaim alapján jelenleg a második vagyok a Seat Leon Kupában, így van rá esély, hogy a dobogó tetejére állhassak. Ugyanakkor a győztes futamok számát tekintve az első helyen állok, hiszen a 12 futamból hetet nyertem.

Mióta versenyez?
- Az "igazi" autós világban három éve indulok futamokon, előtte csak számítógép előtt ülve "küzdöttem". Nagyjából fél évtizeddel ezelőtt kezdtem el játszani a Live for Speed nevű autóversenyzős játékot, gyakorlatilag ezzel indult az ottani, majd a mostani pályafutásom. Beneveztem több olyan internetes bajnokságra, amelyek hasonlítanak az igazi versenysorozatokra: ennél is kéthetente vannak a futamok. E versenyekre ingyenes a nevezés, ha túl sokan állunk "rajthoz", akkor időméréssel szűrik meg a jelentkezőket.

Milyen eredményekkel szerepelt a virtuális világban?
- Számos verseny után 2004-ben megnyertem a világbajnoki sorozatot. Ezt követően figyelt föl rám az egyik magyar autóversenyző csapat főnöke, akivel ráadásul az internetes pályán is megmérkőztem. Fantáziát látott bennem, majd lehetőséget biztosított, hogy a tudásomat egy igazi versenyautóban is kipróbáljam.

Milyen sikerrel?
- Jó köridőim alapján benevezett a 2005-ös Opel Astra Kupa harmadik futamára, és az első igazi autóversenyemen, a kiskunlacházi verseny futamain második és harmadik helyezést értem el. Később több más futamot is nyertem, a következő évben jött a Renault Clio Kupa, amelynek 13 futamából tízet megnyertem. Idén pedig az egri Seat-kereskedés, az IMC Car jóvoltából elindulhattam a Seat Leon Kupában.

Az idei Forma-1 magyarországi versenyének egyik betétfutamán, a Porsche Supercup versenysorozaton is alkalma volt indulni. A Porsche egyik VIP-versenyzőjeként számos olyan külföldivel állt rajthoz, akiknek lényegesen nagyobb igazi autóversenyzői múltja van. A 21 versenyző közül 16. helyen végzett, ami nagyon jó eredmény. Kapott-e már megkeresést külföldi csapatoktól?
- Egyelőre szeretnék itthon versenyezni, a távlati terveimben szerepel esetleg a németországi túraautó-bajnokság, ám ehhez igen sok pénz és munka kell.

Mit szóltak az "igazi" versenyzők, amikor megtudták, hogy a számítógép mellől került a volánhoz, és valódi versenyzői tapasztalatok nélkül tör babérokra?
- Meglepődtek, de amikor látták az eredményeimet, akkor elfogadták, hogy így is lehet...

Milyen érzés a biztonságos számítógép volánja mellől a valódi pályára kerülni, ahol már nemcsak a virtuális életét kockáztatja a versenyző? Meg lehet tanulni a biztonságos vezetést a képernyőn keresztül?
- Egyértelmű, hogy az igazi volán mögött nemcsak magammal, hanem a versenyzőkkel szemben is óriási a felelősség. A virtuális pályákon is kötelező a vezetési fegyelem, ezt én már ott megtanultam és a valóságban még inkább betartom. Sajnos visszatérő probléma, hogy az újoncok közül sokan nem veszik komolyan a virtuális versenyeket: kockázat nélkül belemennek veszélyes helyzetekbe, és baleseteket okoznak. A notórius szabályszegőket a versenyzők előbb-utóbb kiközösítik.

Aki a példáját szeretné követni, mit tegyen, és mekkora összegű beruházásra számítson?
- Először is vásárolnia kell egy viszonylag nagy teljesítményű számítógépet, egy autókormányt és elő kell fizetnie az internetre.
Azután egyre több versenyen kell elindulnia, és fokozatosan sikereket kell elérnie.

Vannak-e már követői vagy hasonló utat bejárt versenyzők?
- Igen, Michelisz Norbert - aki tavaly megnyerte a Suzuki Kupát - kísértetiesen hasonlóan került az igazi versenypályákra: korábban ő is "csak" a számítógép előtt rótta a kilométereket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások