Szűkös rajtot vett a Sony OLED TV-je

Szűkös rajtot vett a Sony OLED TV-je

2007. november 22. 12:08, Csütörtök
Azt már előre tudtuk, hogy az első kereskedelmi forgalomban is megjelenő OLED készülék csak Japánban lesz elérhető idén. Azt is tudtuk, hogy nem számíthatunk nagy dömpingre, azt azonban nem, hogy még csak 2 ezer darab áll rendelkezésre.

Márpedig pontosan ez a mostani helyzet, legalábbis a legfrissebb jelentések szerint, amelyek mind kiemelik, hogy a Sony mindössze 2 ezer készüléket tudott eddig legyártani, vagyis az egész világon ennyi áll rendelkezésükre. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak a Japánon kívüli vásárlók, de az anyaország érdeklődőinek nagy része is kénytelen egyelőre lemondani egy ilyen kijelző beszerzéséről, és legkorábban jövőre juthat hozzá az újdonsághoz.

A Sony még októberben jelentette be, hogy - a világon elsőként - decemberben dobja piacra saját fejlesztését. Ezzel ugyan valóban elhódítják az elsőnek járó helyet, az már azonban lehűtheti a kedélyeket, hogy a készülék mindössze 11 hüvelykes, így a mainstream meghódításáról egyelőre nem lehet szó. A méret jövőre kezdhet növekedni, a legtöbb gyártónak ugyanis éppen ez okozza a legnagyobb problémát - képtelenek növelni a kijelzők méretét anélkül, hogy mindez ne okozna óriási ugrást az előállítási költségekben.

A rajtra, éppen az ünnepi szezon kezdetére tehát mindössze 2 ezer példány áll készen a szigetországban. A helyzetet még tovább rontja, hogy a tervek szerint mintegy 700 üzletben lesz kapható a fejlesztés, ez pedig üzletenként sokszor egyetlen készüléket jelent. Kérdés, hogy ennek mi értelme van, hiszen a hírverésen kívül a XEL-1 HDTV nem sok mindent érhet el az első hetekben. Igaz, november elején Stan Glasgow, a Sony Electronics elnöke még úgy nyilatkozott, hogy Észak-Amerika is kaphat az első sorozatból, ám nem túl valószínű, hogy a 2 ezer készülékből egyetlen is maradna a hazai roham után.

A Sony tehát egyelőre csak annyit ért el, hogy rávette a rivális gyártókat is a tervek felgyorsítására, vagy legalábbis újabb ígéretek megtételére. A Toshiba 2009-re, a Samsung pedig 2010-re ígéri a nagyobb változatokat - meglátjuk mi lesz ebből.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások