Windows Strata néven jön a Microsoft felhő-platformja

Windows Strata néven jön a Microsoft felhő-platformja

2008. október 9. 21:00, Csütörtök
A szoftvercég rövid időre közzétette a számítási felhők koncepciójára építő operációs rendszerének tervezett nevét, amit azután gyorsan eltávolítottak a kérdéses oldalról. Ballmer vezérigazgató mossa kezeit a Vista Capable matricák kapcsán.

A Windows Strata név a Professional Developers Conference (PDC) közeledtével frissített internetes oldalon bukkant fel, ezt azonban néhány órán belül orvosolták is a Microsoft illetékesei. A név azóta eltűnt a lapról, ám néhány szemfüles internetező gyorsan lekapta az akkori állapotot és erre alapozva születtek hosszabb értekezések a soron következő operációs rendszerről.

Ennek érkezéséről korábban mi is hírt adtunk, hiszen Steve Ballmer vezérigazgató európai körútján maga jelentette be a fejlesztés érkezését, pontosabban azt, hogy az egyelőre Windows Cloud néven futó rendszerről egy hónap múlva adnak majd részletes információt az érdeklődőknek. Azt sajnos egyelőre nem tudni, hogy ez vajon csak egy újabb kódnév, amely a megjelenés közeledtével feledésbe merül, avagy a Strata immár a végleges hivatalos elnevezés. A lényeg persze nem is ez, hanem az, hogy a PDC konferencián (amely egyébként október 27-én rajtol el a tengerentúlon) milyen adatokat osztanak meg a nagyközönséggel.

Időközben újabb részletek láttak napvilágot a Vista Capable matricák miatt elindított bírósági per kapcsán. A Microsoft még szeptember végén nagyobb beadványt juttatott el a bírósághoz, amelyben saját álláspontjukat magyarázzák. Steve Ballmer ebben többek között arra hivatkozik, hogy 2006 során ő maga csak az általános előkészítő tárgyalásokon vett részt, a konkrét döntéshozatalban nem játszott szerepet. Ez persze azt is jelenti, hogy nem terheli felelősség a matricák megjelenésében, ezért más(oka)t kell büntetni.

Indoklása szerint Jim Allchin és Will Poole alelnökök döntése volt a matricák alkalmazása, ezzel azonban az a gond, ők már nem dolgoznak a szoftvercégnél - Allchin tavaly, Poole a múlt hónapban lépett le.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások