Össztűz alatt az Antenna Hungária

Össztűz alatt az Antenna Hungária

2008. december 1. 23:10, Hétfő
Tegnap indult a földi analóg műsorszórást 2012-ig fokozatosan felváltó digitális műsorterjesztés, ám eddig csak a Duna Televízió közölte, hogy megállapodott az Antenna Hungária (AH) Zrt.-vel, a nagy kereskedelmi csatornáknak viszont nem sikerült tető alá hozniuk a szerződést.

E televízióknak egy közösen megállapított összeget kellene fizetniük az AH-nak. Bonyolítja a helyzetet, hogy míg a műsorszóró 12 évre nyerte el a földi digitális műsorterjesztés jogát, addig a két országos kereskedelmi csatorna koncessziós joga ennél korábban, 2012-ben lejár, vagyis nekik olyan időszakra kellene elkötelezniük magukat, amiről maguknak sincs kellő információjuk.

Nem vezettek eredményre a TV2 és az Antenna Hungária Zrt., valamint az Antenna Digitális Televízió Műsorterjesztő Kft. között folytatott tárgyalások, így a TV2 műsora egyelőre nem lesz elérhető a december 1-jén induló földi digitális műsorszóró hálózaton. A TV2 közölte, hogy az elmúlt hetek folyamán mindent megtett annak érdekében, hogy a digitális platform a részvételével indulhasson - áll a közleményben -, ám azon kívül, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezések nem biztosítottak elegendő időt a megállapodás részleteinek tisztázására, az Antenna Hungária Zrt. olyan egyoldalú feltételeket tartalmazó, az AH erőfölényét tükröző szerződést kívánt a TV2-vel aláíratni, ami semmilyen szempontból nem volt elfogadható - fogalmazott a kereskedelmi csatorna.

A TV2 ugyanakkor nem tett le arról, hogy a digitális földfelszíni műsorszórás platformján meghatározó piaci szereplővé váljon, ezért a televízió keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz. Várdy Zoltán, a csatorna vezérigazgatója ennek kapcsán kiemelte, bízik abban, hogy a bíróság a piaci körülményeknek megfelelő, mindkét fél számára elfogadható feltételeket tartalmazó szerződést hagy jóvá ítéletével, és ezzel lehetővé teszi a TV2 számára a digitális földfelszíni platformon való részvételt.

Megfeneklettek az RTL Klub és az Antenna Hungária Zrt. közötti tárgyalások - mondta Róbert Ákos, a kereskedelmi televízió vezérigazgató-helyettese. Azt is elmondta: úgy vélik, hogy az AH a szerződés megkötésének előkészítése során visszaél erőfölényével, s ezért elképzelhető, hogy az RTL Klub a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul. Ezt megelőzően egyébként e csatorna is benyújtotta indítványát a Fővárosi Bírósághoz, ezzel is jelezve, nyitottak lennének a megoldáskeresésben, s nem megakadályozni akarják a földfelszíni digitális platform megszületését, hanem együtt akarnak fejlődni azzal. A csatornának egyébként alkotmányos aggályai is vannak a törvény azon értelmezésével kapcsolatban, amely szerint ha a cégek december 1-jéig nem kötnek szerződést az AH-val, akkor e televíziók végérvényesen lemaradnak a platformról. Ezért az RTL Klub az Alkotmánybírósághoz fordult.

Az AH nem kívánta kommentálni a kialakult helyzetet, így nem kaphattunk választ arra, hogy a műsorterjesztő szerint is olyan egyoldalú volt-e a televíziók elé tett szerződés, mint amilyennek a csatornák látják.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások