Kudarc lenne a PlayStation 3?

Kudarc lenne a PlayStation 3?

2008. december 20. 19:03, Szombat
Egyes elemzők szerint a PlayStation 3 konzol idei szereplése egyértelmű kudarcként fogható fel, mások viszont eltérően vélekednek és kiemelik, hogy a konzolháborúnak még messze nincs vége.

A szakértői szócsata legújabb fejezetét a CNN oldalán megjelent érdekes írás indította el, ebben ugyanis a szerző egyértelmű kudarcként ír a konzol idei szerepléséről. Első lépésként összehasonlítja az idei és tavaly novemberi eredményeket, ezek alapján pedig leszögezi, hogy mindkét fontos rivális, az Xbox 360 és a Nintendo Wii is előre tudott lépni, miközben a PS3 visszaesett (466 ezer darabról 378 ezer darabra. A Blu-ray szerepe szerinte minimális, a Sonyn pedig csak drasztikus árcsökkentés segíthet.



A cikkre a The Washington Post oldalán megjelent írás reagált, ebben viszont az éves eredményeknek tulajdonítanak kiemelt szerepet. Ezek ugyanis egészen más képet festenek a konzolok szerepléséről, legalábbis ami a Sony üdvöskéjét és a Microsoft által fejlesztett riválist illeti. A PS3 esetében ugyanis egy év alatt 60 százalékkal megugrott a hardvereladási eredmény, az idei évben pedig a Sony végig felzárkózóban volt a szoftvercéghez. A PlayStation márkanév ráadásul továbbra is fontos szerepet játszik a piacon, hiszen több mint egymillió PS2 és PSP készülék kelt el, ami meghaladja az Xbox 360 836 ezres eredményét.

Ami a Blu-ray vonzerejét illeti, a CNN szerzője szerint az 50 hüvelykes kijelzők alatt nem igazán lehet észrevenni a különbséget a nagyfelbontás és a hagyományos DVD minősége között. A válaszcikkben ezzel a kitétellel sem ért egyet a szerző, mi több, kihangsúlyozza, hogy még 720p, azaz 1280 x 720 pixel esetében is egyértelmű a javulás, ami a színek megjelenítésénél is jelentkezik. A formátumháború lezárulta és a Sony győzelme pedig egyértelműen a PS3 számára jelent előnyt, ami a konzolpiacon is meglátszik majd.

A CNN írásában a PS3-ra megjelent exkluzív címeket is hiányolják, erre viszont olyan nevekkel reagál a második cikk, mint például a Metal Gear Solid 4, az Uncharted: Drake's Fortune, a Ratchet & Clank Future, a Wipeout HD, a Valkyria Chronicles, illetve az MLB 08: The Show.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások