Nálunk 3. hete az Angyalok és démonok a király

Nálunk 3. hete az Angyalok és démonok a király

2009. június 9. 00:18, Kedd
Az efféle eredményektől szokott az elemzők szájára széles mosoly kiülni, amikor egy film az amerikai bukás után siker lesz itthon, vagy az amerikai siker után bukás, hiszen ez azt jelzi, hogy a hazai és az amerikai ízlés az adott alkotás esetében nem vágott egybe.

Vegyük az Angyalok és démonokat, mely Amerikában hatalmas csalódást okozva jóval a Da Vinci-kód nyitánya alatt kezdett, s a premier 4. hetében is "csak" a 120 millió dollár fele tart, szép lassan elhagyva a top 10-et. Máris csökkent annak az esélye, hogy Dan Brown ősszel megjelenő Langdon-könyvéből is azonnal film szülessen.

Nálunk mindezzel szemben az Angyalok és démonok nem elég, hogy az év legerősebb nyitányát hozta (egyes mozik beszámolói szerint szó szerint a csillárokról is nézők lógtak, egyik nyugati határvárosunkban akadt is némi összetűzés emiatt a hatóságokkal), de már harmadik hete székel az első helyen, magabiztosan túlélve két családi film támadását, az Éjszaka a múzeumban 2.-ét és a Megint 17-ét.

A Da Vinci-kód folytatását (ugyebár az Angyalok és Démonok filmben utána játszódik) eddig csak Budapesten 122 ezren látták és 139 millió forint bevételt hozott, a premier harmadik hetén 28310 néző kellett az első helyhez. Ezzel egyébként 3 hét alatt máris az év legsikeresebb filmje lett itthon az Angyalok és démonok.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások