Hogyan viszonyulunk majd gépmásainkhoz?

A mindennapok emberi kapcsolatai korántsem nevezhetők tökéletesnek, de vajon mi történne, ha egy harmadik fél, saját robot másunk is bekapcsolódna a társadalomba? A Psychological Science szaklapban Neal J. Roese pszichológus és Eyal Amir számítógéptudós azt vizsgálja, milyen lesz a jövő ember-android interakciója, hogyan alakulhat a két fél közötti kölcsönös viszony.

A jelenkor technológiai szintje ismeretében az androidok 50 éven belül képesek lesznek tökéletes emberi hangon beszélni, pontosan értelmezni a hozzájuk intézett szavakat, valamint a szövegkörnyezet alapján megfelelő válaszokat adni. Emellett mozgásuk is egészen emberivé fejlődik, a járástól az arcmimikáig, valamint képesek lesznek vizuális feldolgozással felismerni a másik fél érzelmi reakcióit.

A szakemberek szerint a felsorolt fejlődések mellett is jóval több mint 50 évre lesz szükség, hogy a sci-fikben látott emberként viselkedő, organikus mivoltot tükröző androidok megjelenjenek. 2060-ra az androidok még mindig nem fogják felismerni a természetes nyelvi aspektusokat és képtelenek lesznek következtetéseket levonni vizuális érzékszervi inputjaikból, vagyis látni látják az eseményeket, de nem feltétlenül értik meg azokat, ilyen többek közt a testbeszéd, a mimika, esetleg az érzelmek tükröződése.

A legnagyobb kihívás a mesterséges intelligenciában a "tudatelmélet" programozása, az a számunkra könnyed képesség, amivel feldolgozzuk mások beszédét, cselekvéseit, a mögöttük rejlő indítékokat és az érzelmi állapotokat. Sokak szerint ez nem tanult, hanem egy velünk született képesség.

Roese és Amir jóslata szerint 2060 körül az androidok már alkalmazhatók lesznek olyan egyszerűbb munkakörökben, ahová nem kell különösebb emberi kreativitás, ugyanakkor egy emberszerű gép jelenléte nem ijesztő. Nem sokkal ezután azonban már egy nagyobb eltolódás következhet be a munkaerő gazdálkodásban az emberek felől az androidok irányába, valahogy úgy, mint amikor a gyárak automatizálásával a gépek jelentősen csökkentették az emberi erőforrás szükségletet.

Az ember-android interakció pszichológiai kihívásai között olyan alapvető emberi tényezők hiányaival kell számolni, mint a pislogás, a testbeszéd, a szemkontaktus, valamint a személyes tér koordinációja, ami kellemetlenné teheti az emberek számára az androidokkal való kontaktust.

De vajon ugyanilyen problémák adódnak-e, ha az androidok eljutnak arra a szintre, hogy megkülönböztethetetlenné válnak az emberektől? Kialakulnak a nem-emberekkel szembeni sztereotípiák? Ha lehetetlenné válik a külső jegyek alapján felmérni ki ember és ki nem, az komoly zavart és félelmet kelthet az emberekben, még akkor is, ha magunk állítjuk elő ezeket az androidokat saját hasznunkat szem előtt tartva.

Roese és Amir konklúziója szerint már ma el kell gondolkodnunk az ember-android interakció pszichológiai következményein, hogy megfelelő módon alakítsuk a jövő android fejlesztéseit.