Több fotó készül a világon, mint valaha

A digitális fotózás egyszerűsége, és az online közösségi oldalak népszerűsége egymást karöltve gyakorolnak hatást egy bizonyos fajta fotográfiára.

A digitális fotózás egyszerűsége, és az online közösségi oldalak (Facebook, Twitter és társai) népszerűsége egymást karöltve gyakorolnak hatást egy bizonyos fajta fotográfiára. Emiatt egyrészt több fotó készül a világon mint valaha, másrészt ezek a fotók szinte egy új kategóriát képviselnek. Mivel új kategória, hagyományos értelemben nem lehet besorolni és megítélni ezeket a fotókat és az ilyen fényképezést.

A verbális kommunikáció sokmindenre képes: a társadalmi és kultúrális kommunikáció egyik alappillére. De csak az egyik, mivel nagyon sok minden van, amit szavakkal nem lehet elmondani. Műveltségi szinttől függetlenül mindenki szokott úgy járni, hogy szeretne valamit kifejezni, de nem találja a megfelelő szót. Ilyen esetekben szavainkkal legfeljebb kerülgetjük az igazi mondanivalót, jó esetben meg tudjuk közelíteni, körbe tudjuk fogni azt. Ideális helyzetben a hallgató, a másik fél, amennyiben megfelelően ismer bennünket, a téma kontextusában és megfelelő metakommunikáció esetében ráérez a mondanivalóra és valóban megérti. Van azonban olyan is, amikor nem, vagy teljesen félreérti.

Ezzel szemben a vizuális közlések és a zene esetében nincs ott az emberi nyelv, és a közlő és befogadó személy agyának nem kell "modemként" funkcionálnia, az információ szinte közvetlenül közlekedik a saját útján. Féreértés ne essék, hiszen az emberi nyelv nélkülözhetetlen, mivel konkrét információkat tartalmaz, ami nélkül nem lehetne élni egyetlen napot sem. Ráadásul az irodalom nagy művészei, a klasszikusok, írók és költők által produkált művek semmilyen vonatkozásban nem maradnak le bámilyen más művészeti ággal szemben - ilyen ostobaságot nem állíthat senki.

Azonban ebben a cikkben nem a művészetről lesz szó és nem elvont témáról, hanem a mindennapi élet egyik, szinte napról-napra változó, fontos jelenségéről: a naponta hatalmas mennyiségben készülő digitális fotókról, ezek sorsáról, funkcióiról és mindennapokra gyakorolt hatásáról. Többek között ugyanis a Photo Marketing Association (PMA) által készített felmérések az interneten megosztott fotók mennyiségére vonatkozóan hajmeresztő számokat mutatnak: a Facebook és a Twitter együtt több fotót tartalmaz, mint ahány ember él a földön. Figyelem - ezek csak a közösségi, és nem fotómegosztásra, vagy a fotózás témakörére közvetlenül épülő oldalak.

A Flickr és a Photobucket (ezek már fotós oldalak) együttvéve jelenleg további 11 milliárd fotót tartalmaz, ami majdnem duplája a 6,77 milliárdos emberi populációnak. A Google szerint egy embernek 20 évre lenne szüksége arra, hogy végignézegesse a tulajdonában lévő Picasán lévő fotókat. Ezek a számok természetesen minden nap növekednek.

Az InfoTrends ugyanakkor egy másik fontos dologra hívja fel a figyelmet: a fotókat feltöltők háromnegyede nincs tisztában azzal, hogy fotóik minősége feltöltés után romlik, 50%-uk pedig egyenesen úgy tudja, hogy a feltöltésnek semmilyen hatása nincs a képminőségre (a közösségi oldalak esetében a gyors letöltés érdekében a képek mérete és felbontása majdnem mindig automatikusan csökkentve lesz).

Ilyen információk hallatán persze nagyon jókat lehet idegeskedni amiatt, hogy felhígul a fotózás, és az igénytelenségbe sodorják az amatőröket az ilyen technológiák. A bennünket érő hihetetlen mennyiségű vizuális információ tompítja az embert, ezek mennyisége lényegesen több annál, mint amire egy egészséges embernek szüksége van. A fotódömpingnek köszönhetően csorbul az ember esztétikai érzéke és ítélőképessége, ami miatt például kisebb, vagy másfajta hatással vannak rá az igazi műalkotások. A végtelenségig lehetne még cifrázni és kombinálni az ilyen gondolatsorokat, azonban bizonyos tények arra utalnak, hogy ez csak féligazság.

Tény, hogy a fotográfia momentán nehéz helyzetben van. A médiában, utcán, plakátokon, és főleg a fotós oldalakon megjelenő fotótömeg kialakított egy széles körű, amatőr kritikai rendszert, ami miatt mindenki feljogosítva érzi magát arra, hogy éles ítéletet mondjon egy fotóról. Ilyen befogadói környezetben nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni a fotók: a jók azért mert az eltompult, uniformizált-automatizált, klisékre épülő primitív érzékelés miatt sokan alkalmatlanak felismerni a jót, a rosszak azért, mert az automatikusan felbuggyanó, anonim online kritikák teljes vakvágányra vezetik a fotóját megosztó, amatőr fotóst.

A festészet nincs ilyen bajban, mivel a hozzá nem értő nem venné a bátorságot például Munkácsy valamelyik festményére azt mondani, hogy nem elég világos, a széle homályos, vagy rossz a keretezés. Ilyen színvonalú kritikát a festészetben egy kezdő, vagy amatőr művésznek nem kell olyan mértékben elszenvednie, mint az internetes-fotós világban egy fotósnak, mivel egy kiállításon nem tudja minden éppen arra kószáló személy a festmény alá odaírni véleményét. E miatt többek között ezen a területen is lényegesen magasabb szinten van a szakmaiság.

De ettől vonatkoztassunk el, mert mostani írásunk - bár ez is jó téma - elsősorban nem erre koncentrál, hanem a közösségi oldalakon vagy blogokon megjelenő, gyakran mobiltelefonnal készülő és publikált fotókról. Ezek a művek ugyanis nem képviselnek a szűken vett fotográfia értelmében minőséget. Zajos, gyakran mosott vagy homályos, kicsire zsugorított fotókról van ugyanis szó. Ezek semmilyen vonatkozásban nem felelnek meg a szakmai alapszabályoknak, emiatt a fotósok döntő többsége számításba sem veszi ezeket.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ugyanakkor nagyon komoly funkciója van ezeknek a fotóknak - ezek ugyanis egyfajta, az emberek által nagyon is igényelt kommunikációs csatornát, önkifejezési lehetőséget jelentenek. Ezen minőségükben pedig a "fotós alapszabályok" teljesen mellékesek, pontosabban szükségtelenek, feleslegesek. Ha nem így lenne, akkor mindenki fotós tanfolyamot végezne, és más jellegű fotókat tenne ki kedvenc közösségi oldalára.