Ezúttal akadémikusok támadják a Google-t

Ezúttal akadémikusok támadják a Google-t

2009. augusztus 19. 13:18, Szerda
A Kaliforniai Egyetemen (UC) dolgozó professzorok egy része élesen bírálta a Google és az amerikai írók, illetve könyvkiadók szövetsége által kötött megállapodást.

Az akadémikusok levelükkel a New York-i kerületi bírósághoz fordultak, amely hivatalból vizsgálja az egyezményt. A dokumentum még éppen időben érkezett a bírósághoz, ugyanis 3 hét múlva lejár az a határidő, amíg bárki jelezheti részvételi szándékát a megállapodás miatt kezdeményezett meghallgatásokon. A főiskolai tanárok 9 oldalas levelükben azt követelték, hogy a két fél mielőbb változtasson a szerződés szövegén. A professzorok ezzel gyakorlatilag szembefordultak a Kaliforniai Egyetem vezetésével, amelyik hivatalosan támogatja a Google könyvdigitalizálási programját.

A tudósok többek között kifogásolták, hogy a Google Books Search használatakor sérülhet a magánélet védelméhez fűződő jog, valamint hogy ezzel az egyezménnyel az internetes konszern gyakorlatilag megszerezte több millió könyv exkluzív jogait. "Nagyon aggódunk amiatt, hogy jelentős mértékben nőni fognak az intézeti előfizetők számára az előfizetési költségek és hogy jelentősen szigorodnak majd a kiadványok használatával és az azokhoz való hozzáférésekkel kapcsolatos szabályok" - írták levelükben a professzorok.

Az akadémikusok nem csak a Google-t támadják, hanem az Authors Guild nevű amerikai írószövetséget is, mondván a dokumentum kidolgozásakor, illetve aláírásakor nem vette figyelembe a tudósok érdekeit. Az aláírók attól tartanak, hogy az Authors Guild vezetőit sokkal jobban érdekli a profit, mint az, hogy minél többen férhessenek hozzá a tudást jelentő kiadványokhoz.

A New York-i kerületi bírósághoz eljuttatott beadványt összesen 18 egyetemi oktató írta alá, köztük vannak az UC minden részlegének akadémiai szenátus elnökei. A szakemberek hangsúlyozták, hogy nem a megállapodás ellen vannak, hanem csak azt akarják, hogy azt ne a jelenlegi formájában lépjen hatályba. Az ügyben az egyeztetésekre várhatóan idén október 7.-én kerül sor. Az időpontot azonban a New York-i kerületi bíróságnak még jóvá kell hagynia.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások