A magyar a röhögésre szavazott

A magyar a röhögésre szavazott

2009. november 12. 22:23, Csütörtök
Ha rosszmájúak akarunk lenni, akkor azt is hozzátennénk, hogy a röhögés csak papíron létezik, hiszen Magyarország legnézettebb hétvégi filmje bár komédiaként volt reklámozva, de általában inkább siralmas, mint nevetséges.

Ennek ellenére, akárcsak Amerikában, idehaza is sikerrel, az első helyen mutatkozott be Vince Vaughn új filmje, a Páros mellékhatás, melyet csütörtöktől vasárnapig Budapesten 21715-en, míg az egész országban összesen 33728-an láttak, s ez bizony magabiztos első helyet eredményezett.

Meglepő módon az új 3D-film, A karácsonyi ének még Jim Carrey fizimiskája ellenére sem vehette fel a versenyt a heti királlyal, hiszen a fővárosban még 10 ezren sem látták, a vidéki nézőszám pedig alig haladta meg az 5 ezret, s ez csak a harmadik helyre volt elegendő a listán, s ez nagyjából a hetekkel ezelőtt bemutatott, ezúttal negyedik Fel!-lel azonos teljesítményt jelent.

A hét további premierjei között a 10. helyen nyitó Szélhámos testvérek említendő meg (Budapesten 2018, vidéken 77 néző). A Szobafogság már csak 1086 nézőt érdekelt a fővárosban, ami a 15. helyre volt elég (ehhez még nagyjából 1000 vidéki jegyvásárló is hozzájön), míg Pater Sparrow scifijére, az 1-re, csak 517 jegy kelt el Budapesten (a vidéki adatok e filmnél sajnos hiányoznak).

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások