Elbocsátások a Vodafone menedzsmentjében

Elbocsátások a Vodafone menedzsmentjében

2010. március 9. 15:06, Kedd
Vezetési szerkezetének átalakítása következtében 375 embert bocsát el menedzsmentjéből több részlegénél a brit Vodafone, a világ vezető mobilszolgáltatója.

Ezt a szóvivő jelentette be kedden, válaszul a The Times-nak arra az értesülésére, hogy 500 fős létszámcsökkentést terveznek. A szóvivő elmondta, hogy a karcsúsítás nem része a szélesebb költségmegtakarítási programnak, ezzel csupán néhány hivatali posztot akarnak átalakítani. Várakozáson felül, tíz százalékot meghaladó mértékben nőtt a Vodafone bevétele tavaly a harmadik negyedévben. A bevétel alapján a világ első számú mobilszolgáltatója felfelé módosította az üzemi eredmény alakulására vonatkozó előrejelzését, egyebek között arra hivatkozva, hogy Európában stabilizálódni látszik a mobiltávközlési szektor.

A csoport bevétele 10,3 százalékkal 11,5 milliárd fontra emelkedett a decemberrel végződött harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 10,47 milliárdról, miközben elemzők 11,4 milliárdot vártak. Nyereségadatot nem tettek közzé a cégnél, csupán annyit közöltek, hogy 2010-ben 11,4-11,8 milliárd font lehet az üzemi eredmény a korábban várt 11-11,8 milliárddal szemben.

Európában a szolgáltatásokból származó bevétel - a készülékek értékesítési árbevétele nélkül - 3,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az ázsiai-csendes-óceáni és a közel-keleti térségben 10,4 százalékkal nőtt, az afrikai-közép-európai régióban 0,5 százalékkal esett.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások