Folyamatosan támadják a kínai védelmi minisztérium honlapját

Folyamatosan támadják a kínai védelmi minisztérium honlapját

2010. március 17. 11:47, Szerda
Naponta több ezer hackertámadás éri a kínai védelmi minisztérium honlapját külföldről, és más katonai létesítmények is rendszeres kibertámadásoknak vannak kitéve - értesült a Hszinhua hírügynökség hivatalos forrásból.

A védelmi minisztérium honlapjának több mint hat hónapos fennállása alatt napi több ezer próbálkozást regisztrálnak a weboldal feltörésére annak üzemeltetői - tájékoztatott Csi Kuj-lin, a lap főszerkesztője. Elmondta, hogy a kínai nyelvű oldalakat érő támadások - az IP-címek alapján - az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Szingapúrból, Japánból és Kanadából érkeznek, míg az angol nyelvű oldalakat elsősorban az Egyesült Államokban, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban regisztrált IP-címek tulajdonosai támadják.

A kínai védelmi tárca tavaly augusztusban indította hivatalos honlapját a hadsereg átláthatóbbá tétele jegyében, s az első hónapban 2,3 millió hackertámadás érte. A támadók célja a lap számítógépes rendszerébe való behatolás, illetve a honlap megjelenésének megváltoztatása volt.

A védelmi minisztérium szóvivője, Huang Hszüe-ping ezt kiegészítve beszámolt arról, hogy a kínai hálózatok, különösen a katonai információs hálózatok a fő célpontjai a hackereknek. A védelmi egyetem kutatója pedig megjegyezte, hogy bár a hadsereg számítógépes rendszere fizikailag elkülönül más hálózatoktól, a modern technikai eszközök lehetővé teszik, hogy a kémek vezeték nélküli kapcsolattal behatoljanak az elektronikus eszközökbe és létesítményekbe.

"Az internet segítségével - ha a rendszer kapcsolódik a világhálóhoz - több ezer mérföld távolságból is elérhető. Akár van tűzfala, akár nincs" - magyarázta Tan Kaj-csa (Tan Kaija) ezredes, professzor. Mint mondta, a kínai hadsereg nem állított fel külön egységet a kiberhadviselésre, s véleménye szerint a rendre megjelenő hírek a kínai hackertámadásokról és az azok mögött "titkosan meghúzódó kínai hadseregről" amerikai lobbiérdekeket szolgálnak, és szerinte azok időzítése is ezt látszik igazolni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások