2012-ben jöhet az új Godzilla-mozifilm

2012-ben jöhet az új Godzilla-mozifilm

2010. március 29. 23:12, Hétfő
Két év múlva Godzillával köszöntheti a nyarat a Warner, hiszen hosszas tárgyalások után az amerikai stúdió megegyezett a Tohóval, miszerint újabb amerikai verzió készülhet a hatalmas lény "kalandjaiból".

A Legendary Pictures és Warner Bros sikeresen megegyezett a japán Toho stúdióval, így végre elkészülhet az új amerikai Godzilla-mozi. Az amerikai és a japán fél már évek óta tárgyalt egymással Godzilla ismételt megjelenéséről, s az egyezség valószínűleg a 3D-boomnak is köszönhető, ugyanis arra mérget lehet venni, hogy az új Godzilla is térhatású lesz, akárcsak a Legendary és a Warner aktuális közös filmje, a Titánok harca.

Legutóbb 1998 májusában bukkant fel amerikai gyártású Godzilla a mozikban. Akkor Roland Emmerich rendezte a szörnyfilmet, mely csalódást okozott a jegypénztáraknál, hiszen Amerikában csak 136 millió dollárt hozott. (A világ többi részén 242 milliót, ami már nem olyan rossz.) Elsősorban azonban nem is a bevételeknek, hanem a közönség negatív reakciójának volt köszönhető az, hogy nem készült második rész.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások