Júniusban jön PC-re a Darksiders

Júniusban jön PC-re a Darksiders

2010. március 30. 16:27, Kedd
A Darksiders kétségtelenül az utóbbi évek egyik leghangulatosabb és legjobban sikerült hack'n'slash játéka, mely sajnos csak a konzolosokat boldogította.

Az eladások lassan indultak be, ám szerencsére végül megtalálta a közönségét és a legutolsó számok szerint már 1,5 millió eladott példánynál tart, ami már elfogadható eredmény. Épp ezért a kiadó már korábban bejelentette, hogy az eleve trilógiának szánt címet folytatni fogják és ma pedig kiderült, hogy PC-re is megjelenik a Darksiders első része.



A sztori főhőse az Apokalipszis négy lovasa közül Háború, aki akkor lép színre, mikor a Menny és Pokol közötti egyensúlyt fenntartó Hét Pecsétet feltörik. Háborút azonban átveri valaki és hamarabb lép színre, mint ahogy eltörnék a pecséteket. A Tanács ezért megbünteti, ám végül mégis kap egy esélyt igazának bizonyítására. Háború elindul kideríteni, hogy ki csalta tőrbe.

A Darksiders PC-s változata júniusban jelenik meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások