A Capcom nem készít több nyugati játékot

A Capcom nem készít több nyugati játékot

2010. május 18. 20:35, Kedd
A Capcom eddigi hozzáállása a PC-s piachoz példaértékű volt. A kiadó eddig szinte minden nagyobb és sikeresebb címét áthozta számítógépekre (azért a Shadow of Rome hiánya még ma is fájó).

A Capcom tavaly úgy döntött, hogy az európai és amerikai játékosok ne csak az ázsiai piacra szánt játékaikat kapják meg, hanem készítenek kifejezetten nekünk szóló programokat is. Ez lett volna a Dark Void, mely azonban csúnyán elbukott (520 ezer darabot adtak el, a kiadó 2 milliót várt), a második esélyt pedig a Bionic Commando (700 ezer eladott példány, a várakozás 1,5 millió volt) jelentette.



A sikertelenséget látván a Capcom ma úgy döntött, hogy elég volt ebből és visszatérnek a régi módihoz. Vagyis nem lesz több új, nem japánoknak készült új sorozatuk, hanem helyette csak a már bejáratott címeik folytatásait kapjuk meg. És ha esetleg új franchise beindítása kerül szóba, akkor is az ázsiai piac igényeihez igazítják azt és nem a miénkhez.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások