Hasznos is lehet az iskolai mobilhasználat

Hasznos is lehet az iskolai mobilhasználat

2010. június 24. 00:07, Csütörtök
Az órákon használt mobil készülékek pozitívan is hathatnak az iskolások tanulási teljesítményére - állapították meg kutatók.

A mobiltelefonok nemcsak a tanulási teljesítményt növelik, hanem egyúttal jól hatnak az osztályklímára is. Ez derült ki egy tanulmányból, amelynek készítői lehetővé tették, hogy egy kiválasztott osztály tanulói okostelefonokat használjanak az órák közben. Az eredmény: a diákok jobban érdeklődtek a tananyag iránt, és teljesen új csoportok jöttek létre az osztályon belül. Utóbbiak tagjai ráadásul képesek voltak akár közösen is tanulni.

A mobiltelefonok általában nem kívánatos tárgyaknak számítanak az osztálytermekben, holott, mint a mostani kutatásból ismertté vált, nagyon is jótékony hatással lehetnek a tanulási teljesítményre és a diákok moráljára. A tanulmány eredményeiből kiderült, hogy a tanulókat már önmagában az is motiválja, ha használhatják a mobil készülékeiket. Ezek az eszközök ugyanis az interaktív tanulás lehetőségét kínálják a nebulóknak, akik így játékosan, ezáltal pedig hatékonyabban tanulhatnak. Az egyik feladat abból állt, hogy a diákoknak a mobiljaik segítségével virtuális csoportokat kellett alkotniuk, majd így különböző játékos feladványokat megoldaniuk.

"A mai fiatalok 'natívan digitálisak'. Ez azt jelenti, hogy az internettel együtt nőttek fel és éppen ezért sokkal jobban megértik az új médiát, mint az analóg dolgokat, például egy tankönyvet. Ezeket a dolgokat az iskolában is hasznosítani kellene, mivel az okostelefonok rendelkeznek az internetes munkához szükséges legfontosabb funkciókkal, és egy laptoppal ellentétben a fiatalok mindig magukkal hordozzák és használják őket. Ez lefektetheti a mobil tanulás alapjait és aktiválhatja, illetve motiválhatja a tanulókat" - jelentette ki Grischa Schmiedl professzor, a St. Pölteni Szakfőiskola Médiainformatikai Intézetének projektvezetője.

A szakemberek megállapították, hogy a mobil készülékek segítségével könnyen létrehozhatók anonim virtuális csoportok. Így olyan gyerekek is egymás mellé kerülhetnek, akik a valódi életben nem ismerik vagy kedvelik egymást. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a szociális és iskolai előnyök mellett a mobilos tanulás testi aktivitásra is ráveheti a nebulókat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások