2010. augusztus 9. 05:41, Hétfő
Az ember éli mindennapjait, majd egy pillanat alatt összeomlik minden, amit felépített.
Valahogy így érezheti magát Christina Shreeve Hubbs férje is, aki tegnaptól épp szeretett felesége miatt került a
rivaldafénybe. A 42 éves nő 3 gyermekkel ajándékozta meg urát az együtt töltött 20 év alatt, de a jelek szerint ez nem volt neki elég. Christina ugyanis mellette két 15 éves fiatallal is múlatta az időt, cserébe pedig X360-at, hitelkártyát és készpénzt kaptak.
Az egészre az egyik "áldozat" édesanyja jött rá, mikor fia mobilján számos meztelen képet talált a 42 éves asszonyról valamint gyermekéről félreérthetetlen pózokban. Meg is tette a feljelentést, majd ekkor derült ki, hogy a srác nem volt egyedül és kettejük vallomása alapján Christinát őrizetbe vették. Az ügyészség szerint a nő 67 alkalommal közösült a fiatalokkal, olykor egyszerre a kettővel.
Christina Shreeve Hubbs jelenleg épp a Santa Rita börtönben várja a tárgyalást, mivel a kiszabott 4,3 millió dolláros óvadékot nem tudta kifizetni.