Kevesli az IFPI Kína kalózkodás elleni lépéseit

Kevesli az IFPI Kína kalózkodás elleni lépéseit

2010. augusztus 10. 08:10, Kedd
Üdvözli, ám egyúttal kevesli is Kína kalózkodás elleni lépéseit a Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI).

Kína az elmúlt hónapokban közel 200 weboldalt azonosított, amelyek kalóztartalmat kínáltak, ám arról nem közölt információt, hogy kezdeményeznek-e eljárást az üzemeltetők ellen. Kína kulturális minisztériuma 117 zenei szerzői jogot sértő weboldalt azonosított áprilisban, majd a kalózoldalakat tartalmazó listára a múlt hónapban további 68 újabb honlapot helyezett fel. A minisztérium közlése szerint a weboldalak közül 23-at bezártak, a többi ügyében még tart a vizsgálat.

A Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) közleményben üdvözölte Kína kalózkodás elleni lépéseit, és örömét fejezte ki, hogy több, a zeneipari szerzői jogot sértő weboldal azonosításra került. Leong Mayseey, az IFPI ázsiai regionális kirendeltségének vezetője azonban hangsúlyozta, a szervezet kevesli Kína fellépését, hiszen számtalan illegális weboldal működik továbbra is büntetlenül a régióban. Mint mondta, a tavasz folyamán azonosított 117 kalózoldal közül csak 23 szűnt meg, ráadásul nem tisztázott, hogy milyen szankciókat alkalmaznak, ha alkalmaznak egyáltalán a kínai hatóságok a jogsértőkkel szemben.

Mayseey kiemelte, ha Kína kreatív iparának nemzetközi elismertséget kíván szerezni, fontos, hogy a szellemi tulajdon tiszteletének széles körben érvényt szerezzen. Hozzátette, reméli, hogy az IFPI további, a kreatív alkotók szerzői jogaival visszaélő kalózok elleni lépésekre tudja ösztönözni a kínai hatóságokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások