A netezők ereje nem jó semmire

A netezők ereje nem jó semmire

2010. augusztus 16. 15:10, Hétfő
Hiába volt az egyik legmenőbb téma hétvégén Twitteren a Scott Pilgrim, mindez dollármilliókban nem mutatkozott be, s a Kick/Ass, valamint a The Losers után újabb kisebb képregényfilm okozott csalódást.

Miközben a hétvégi box office koronát Sylvester Stallone és a The Expendables vitte el Amerikában, a 60 millió dollárból gyártott Julia Robert-film, az Ízek, imák, szerelmek (Eat, Pray, Love) sem kezdett rosszul, hiszen 23,7 millió dollárral a második helyen nyitott - márpedig a színésznő főszerepben 2001 óta nem kezdett ilyen jól. A Sony Pictures filmjének sikerét persze a női nézők szállították, hiszen a felmérések szerint közönség 72%-a volt nőnemű, s 56%-a 35 éven felüli.


A leggyengébben kezdő premierfilm ezúttal a fiatalokat célba vevő Scott Pilgrim vs The World volt, mely mindössze 10,5 millió dollárra és egy ötödik helyre volt jó bemutatójának első három napján. Ez pedig már csak azért is meglepő, mert a film jó ideig trending topik volt a Twitteren (talán még most is az), a filmes kulcsszavak közül megelőzve az Inceptiont és az Expendables-t. Mára viszont kiderült, hogy az erős web2-es jelenlét nem mutatkozik meg dollármilliókban. (A YouTube-on már a papírforma érvényesült, hiszen a film előzetese mindössze közepesen nézett volt, ami előrevetítette bukását.)


Amerikában e héten nagy aratásra nem lehet számítani a mozikban, de látható lesz a Nanny McPhee második része, a Piranha harmadik, 3D-s epizódja, a Lottery Ticket című lottós komédia, a Vampires Suck című paródiafilm, valamit a Sejtcserés támadás (The Switch) Jennifer Anistonnal.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások