16 sztorivonal a The Witcher 2-ben

16 sztorivonal a The Witcher 2-ben

2010. augusztus 24. 15:05, Kedd
A The Witcher 2007-ben szép sikereket ért el és a folytatás számos ponton megpróbálja felülmúlni azt.

A hivatalosan The Witcher 2: Assassins of Kings címet kapott folytatásban ugyanis összesen 16 történetet játszhatunk végig. Ez annyit jelent, hogy a játékhoz 3 nyitójelenet készült és minden nyitányhoz tartozik 4-4 befejezés és az átvezető jelenetek is eltérnek majd. Ez óriási lépés az első rész 3 befejezéséhez képest.



Ráadásul a fejlesztők szerint a The Witcher 2 lesz a legszebb RPG, mely megjelenésekor elérhető lesz. Az új motor ugyanis 20 programozó 3 éves munkájának végeredménye és ennek köszönhetően az egész történet során mindössze 4 alkalommal láthatunk majd töltőképernyőt.

A The Witcher 2: Assassins of Kings 2011 elején jelenik meg, első körben csak PC-re, majd pár héttel később jönnek a konzolos verziók.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások