Shyamalan filmet forgat a Sebezhetetlen 2 sztorijából

Shyamalan filmet forgat a Sebezhetetlen 2 sztorijából

2010. szeptember 4. 11:19, Szombat
A Hatodik érzék rendezője, ha már nem forgathatta le legjobb filmjének, a Sebezhetetlennek a folytatását, átültette a tervezett történet egy részét egyik új filmjébe, melyet a Night Chronicles harmadik részeként mutatnak be.

M. Night Shyamalan az MTV News-nak elárulta, hogy az általa producerként felügyelt Night Chronicles-antológiasorozat harmadik filmje az általa a Sebezhetetlen folytatásaként megírt forgatókönyv alapján fog készülni. Shyamalan a megírt sztori sok főellenségéből kiválasztotta az egyiket, s egy önálló film főszereplőjévé tette meg, s így a nézők is láthatják, hogy nagyjából hogy festett volna a Sebezhetetlen folytatása, ha elkészült volna.


Shyamalan jelenleg egyébként a Devil című filmjét promótálja mindenfele, mely szeptember 17-én mutatkozik be az amerikai mozikban, mi pedig november 18-tól láthatjuk idehaza Ördög címmel. A Devil-t Shyamalan ötlete alapján az elsőfilmes Drew és John Erick Dowdle rendezte, s ez lesz a Night Chronicles első filmje. A második rész, a Twelve Strangers (Tizenkét idegen) valamikor a jövő év első felében kerül bemutatásra Amerikában.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások