Problémás a netes jegyvásárlás

Problémás a netes jegyvásárlás

2010. szeptember 17. 16:03, Péntek
Az elektronikai cikkeket értékesítő honlapok 84 százaléka ma már megfelel az uniós jogszabályoknak, ilyen termékeket a tavalyinál nagyobb biztonsággal lehet az interneten vásárolni - jelentette be az Európai Bizottság, amely szerint az előrelépés a brüsszeli kezdeményezésre végrehajtott átfogó honlapkorszerűsítésnek köszönhető.

Tavaly még csak feleennyi honlap bizonyult biztonságosnak, de a feltárt a szabálytalanságokat azóta kijavították, illetve ahol szükséges volt, szankciókat alkalmaztak. A vizsgált 369 honlap közül mára 310 ma már megfelel az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak - emelte ki John Dalli fogyasztóvédelmi biztos brüsszeli közleményében. Bejelentette azt is, hogy egy újabb "nagytakarítás" a kulturális és sporteseményekre jegyeket értékesítő honlapokra irányul. Az első ellenőrzés 414 honlapra terjedt ki, amelyek közül csak 167 (40 százalék) felelt meg a szabályoknak.

A leggyakoribb probléma (74 százalék) a hiányzó, hiányos vagy félrevezető tájékoztatás volt az árral kapcsolatban, de találtak tisztességtelen szerződési feltételeket is (például a jegy időben történő szállítását nem garantálták, vagy kizárták a vételár visszatérítését az esemény elmaradása esetén), illetve előfordult hiányos tájékoztatás is a kereskedővel kapcsolatban. A közlemény szerint a nemzeti hatóságok kapcsolatba lépnek a problémákban érintett kereskedőkkel, és felkérik őket, hogy szüntessék meg az észlelt problémákat.

A bizottsági adatok szerint Magyarországon 8 jegyárusító honlapot vizsgáltak meg, és ezek mindegyikénél felfedeztek valamilyen problémát.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások