Közösségben a spórolás is jobban megy

Közösségben a spórolás is jobban megy

2010. szeptember 18. 21:09, Szombat
Csökkentse kiadásait, egyesítse erőit a közösség más tagjaival a gyermeknevelésben, az autóvezetésben vagy éppen a vásárlásban, hisz egyedül a spórolás is nehezebben megy - javasolják a gazdasági válság mindennapi életre gyakorolt hatásainak leküzdésére Nagy-Britanniában.

Egy közelmúltbéli tanulmány kimutatta, a "szingli" emberek életük folyamán 250 ezer fonttal többet költenek, mert nem párban élnek, és így nem tudják megosztani kiadásaikat - idézte fel a kutatást a The Daily Telegraph című brit lap. A közösen fizetendő számlák, a jelzálogok és más kiadások viszont olcsóbbá teszik az életet. Manapság azonban már számos módja van annak, hogy valaki akkor is részesüljön ezekben az előnyökben, ha egyedül él. A megoldást talán épp az jelenti, ha a közösség más tagjaival összefogva próbálkoznak a költségek lefaragásával.

Nagy-Britanniában az utóbbi időben több olyan internetes oldal is létrejött, amely csoportos vásárlóknak kínál kedvezményes, ami azt illeti, igencsak jutányos lehetőségeket. Amennyiben egy-egy spórolni vágyó feliratkozik ezen oldalakra, akár naponta kaphat értesítést az aktuális ajánlatokról, új szolgáltatásokról. Persze mivel ez a fajta szolgáltatás meglehetősen új, nehéz megjósolni, mely honlapok lesznek hosszú távon is életképesek. A legnagyobbak között, például a livingsocial.com címen elérhető oldalon vacsoraajánlattal is várják az érdeklődőket. Osztriga pezsgővel, két személyre 29 fontért, ráadásul péntek este - szól az ajánlat. Az ilyen fogások ára rendszerint 60 fontot kóstál.

De a látogatók lecsaphatnak a londoni állatkertbe nyolc fontért kínált esti belépőre, vagy kétórás főzőoktatásra 44 fontért. A szolgáltatás először Londonra koncentrált, de a honlap most már más nagyvárosokban, Manchesterben, Birminghamben és Leedsben is kínál akciós csoportos lehetőségeket. Az internetes riválisok közül a groupola.com többek között a szigetországban oly népszerű organikus ételekkel - beleértve húsfélékkel - csábítja a spórolni, de mégis vásárolni kívánókat. De akad olyan honlap - a groupon.com -, amely mindössze egy fontért kínál mozijegyet.

Bár a közösségi, csoportos vásárlás az Egyesült Államokban már évekkel ezelőtt megvetette lábát, Európában, azon belül is Nagy-Britanniában csak most ismerkednek a gyakorlattal, a szolgáltatóknak még ki kell tapasztalniuk, mely ajánlatok válnak népszerűvé. "A fürdőajánlatok kelendők, csakúgy mint a lézeres kozmetikai kezelések" - mondta Eric Eichmann. A vevők az eljárás szerint előre kifizetik a szolgáltatást, majd emailen utalványt vagy kódot kapnak, amelyet aztán beválthatnak.

Egyre népszerűbb a kocsimegosztás ötlete is. Hisz, ha valaki egyedül utazik autójában, több költsége van, mintha lennének útitársai. És, ha éppen nem akad egy barát vagy ismerős sem, aki ugyanabba az irányba menne, ma már működnek olyan oldalak, amelyeken fel lehet venni a kapcsolatot más utasokkal, akár csak egy-egy eseményre is. Az egyik ilyen honlap szerint egy 10 mérföldes úton 4,1 fontot lehet megspórolni, ez pedig jelentős az egész évet tekintve.

Szaporodnak a közösségi vásárlók, a szomszédokkal összefogva például megspórolható a házhoz szállítás költsége, az olyan alapvető élelmiszereket tekintve mint a rizs és a tészta, ez könnyedén teljesíthető is. Az akciós ajánlatok is jobban kihasználhatók, ha többen tudnak válogatni. Az utazással sincs ez másképp, "spórolós" jeggyel három vagy négy utas közlekedhet csúcsidőn kívül Londonban két jegy áráért. Ez az ajánlat már a vasúton is népszerű ötletnek bizonyul.

A spórolás egyik legfájóbb pontja - legalábbis a nők számára - a ruházkodás. Nos, most már emiatt sem kell aggódni, a már nem kívánatos darabokat érdemes elcserélni, ezáltal ingyen újulhat meg a ruhatár. Amennyiben nincs idő megjelenni egy-egy ilyen csere összejövetelen, már az interneten is megoldható az ügy. A gyerekesek körében terjed a dadamegosztás. Eszerint a hasonló berendezkedésű családok akár közösen is állhatják a felvigyázó nem éppen alacsony költségeit. Ez nemcsak megfelezi a kiadásokat, de új barátokat is hozhat a palánták számára. Természetesen napjainkban ennek is megvan a maga internetes oldala, mégpedig a nannyshare.co.uk címen.

Persze a virágzó ötletek ellenére vannak, akik mégiscsak azt javasolják, a megtakarítás legjobb módja az igények lefaragása.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások