A világhálóval ismerkedik Észak-Korea

A világhálóval ismerkedik Észak-Korea

2010. október 14. 10:16, Csütörtök
Az észak-koreai kommunista párt alapításának 65. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekkel egy időben hivatalosan is elérhetővé vált az ország első honlapja.

Az ázsiai állam meglehetősen visszafogottan bánik az információkkal, ennek köszönhető, hogy gyakorlatilag alig lehet valamit tudni az országban uralkodó állapotokról. Mindez azonban a közeljövőben megváltozhat, ugyanis átadták az állami hírügynökség oldalát, amelyen elsőként az ünnepségekre érkező újságírókat köszöntötték, majd a kommunista rezsim hivatalos közleményeit és állásfoglalásait jelentették meg.

Eddig ezeket az anyagokat külföldi szerverekről üzemeltetett portálokon hozták nyilvánosságra, miként az észak-koreai webes tartalmakat, például az ország hivatalos Twitter-profilját is külföldi, elsősorban kínai számítógépeken tárolták. A mikroblog-szolgáltatást az ázsiai állam elsősorban propaganda célokra használja és különböző kérdésekben igyekszik meggyőzni a látogatókat saját álláspontja helyességéről.


Balra Kim Dzsong Il, az ország jelenlegi vezetője, jobbra fia, Kim Dzsong Un

A külföldi riportereket a Koryo Hotelben helyezték el és egy külön sajtóhelyiségben korlátlan internethozzáférést biztosítottak a számukra. Az újságírók arról számoltak be, hogy érezhetően javult az internethelyzet. Korábban a riporterek kizárólag meghatározott PC-kről szörfölhettek a világhálón, most viszont már a saját laptopjaikat is használhatták. "Elérhetjük a Facebookot, a Twittert és használhatom a Skype-ot" - számolt be a tapasztalatairól videotelefon-beszélgetésben Melissa Chan, az Al Jazeera helyi tudósítója.

Ezek a változások persze nem terjednek ki egész Észak-Koreára. A helyi lakosok továbbra is csak szigorú ellenőrzés mellett használhatják az internetet. Becslések szerint csak legfeljebb néhány ezer személynek, főleg a magasabb rangú párttagoknak van internethozzáférésük. Létezik ugyan egy Kwangmyong nevű hálózat, amely az egyetemeket, könyvtárakat és internetkávézókat köti össze, de ennek rendszere nem nyitja meg a nemzetközi linkeket.

2007 óta elérhető a "The most authoritative map of North Korea" nevű szolgáltatás, amelyet külföldiek indítottak és amely a helyi érdekességeket gyűjti össze, a fontos látnivalóktól az állami vezetők rezidenciáin át a büntetőtáborokig. Az online térképen jelenleg már több száz település és építmény, valamint turisztikai nevezetesség, néhány étterem és bank, gyár és gát is szerepel. Emellett láthatók az utak, kommunikációs berendezések, az elit tagjainak palotái és laktanyák.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások