Egyenesbe jön Bruce Willis karrierje?

Egyenesbe jön Bruce Willis karrierje?

2010. október 21. 01:55, Csütörtök
Bruce Willis új filmje, a Red, több mint 20 millió dollár bevételre tett szert Amerikában az első hétvégén, ami azt is jelentheti, hogy a közönség ismét felfedezi a kopasz színészt, akit egy ideje elkerültek a nagy sikerek. (Meglepő, de nem Die Hard-ban és főszerepben 100 millió dollárnál több bevételt legutóbb a Hatodik érzékben realizált Willis.)

Bár a Red című képregény-adaptáció a hétvégén alulmaradt a Jackass 3D-s epizódjával szemben, azonban az 58 millió dollárba kerülő akció-komédia 21,7 milliós nyitány mégsem mondható sikertelennek, sőt. Az elemzők egybehangzó véleménye szerint a Red szereplésével felülmúlta az előzetes várakozásokat és alig maradt el a hasonló műfajú, de sokkal nagyobb hátszelű Szupercsapat premierjétől.


Bár Bruce Willis mellett Morgan Freeman, Helen Mirren, John Malkovich és Mary-Louise Parker is része volt a szereplőgárdának, a marketing mégis a kopasz akciósztárra koncentrált. Talán ennek is köszönhető, hogy míg a nézők férfi - nő aránya nagyjából hasonló volt (53% - 47% a férfiak javára), addig a közönség 58%-a 35 éven felüliekből állt, ami azt jelenti, hogy a mai tiniknek már nem sokat jelent Willis neve és imidzse. (Ha a Die Hard-filmeket leszámítjuk, akkor a színész utoljára ilyen jó kezdést a 2005-ös Sin City-ben és a 2000-as A sebezhetetlenben produkált.)

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások