Mélyponton fejeződik be itthon a Doktor House

Mélyponton fejeződik be itthon a Doktor House

2012. november 7. 16:00, Szerda
Egykor a legnézettebb sorozat volt a Doktor House, de az utolsó évadok remek epizódjait már szánalmasan kevesen nézték itthon és Amerikában. Ma véget ér.

Hogy nézted a House-t?
Eredeti nyelven.
Szinkronosan.
Amerikában májusban fejeződött be a Doktor House című sorozat, nálunk pedig a mai napon köszön le. A széria hazai és kinti, a Fox adón történő szereplésében közös, hogy gyengébb kezdés után csatornája legnézettebb sorozatává vált, hogy aztán nagyon alacsony nézettséggel, mondhatni dicstelenül intsen búcsút a nézőknek, ahelyett, hogy a csúcson távozott volna.


Persze a dicstelenség és a csúcs csak nézettségi szempontból értendő, még véletlenül sem minőségi kritériumok alapján - főleg azért, mert megoszlanak a vélemények. Volt, akik a kezdeti részeket tartották a legjobbnak, mások szerint a nagy változást hozó közbülső évadok sikerültek igazán jól, s megint mások a sokkal merészebb és érettebb, a karaktereket jobban kidomborító záró szezonokat élvezték leginkább. Mint például a mai nappal a végéhez érő nyolcadikat, melyben két új szereplő érkezett a távozó Lisa Edelstein (Dr. Cuddy) helyére, s ők új dinamikát kölcsönöztek a részeknek, melyek közül nem egy a legprímább House-epizódok panteonjában is helyet követelt magának.

Végignézted a sorozatot?
Igen.
Nem, csak 5-7 évadot láttam.
Nem, csak 2-4 évadot láttam.
Maximum 1 évadnyi részt láttam.
Egy részt sem láttam belôle.
A sorozatvégi remek epizódokat a csökkenő érdeklődés miatt azonban sem itthon, sem Amerikában nem látták már túl sokan. Így történhetett meg az is, hogy a Doktor House-nak nem egyszerűen véget vetetettek az alkotók, amikor még sikeres volt, hogy nagy durranásnak számítson a búcsú, hanem a Fox csatorna döntött, hogy a nem tolerálja tovább a széria nézettségét, ugyanis a csökkenő reklámbevételek, valamint a kábeltelevíziós ismétlések egyre kevésbé kompenzálták a sorozat jókora költségvetését. Azt a költségvetést, mely 2011/12-ben még úgyis az egyik legmagasabb volt a futó szériák között, hogy a 8. évad elején jelentős mértékben csökkentették. (Ezért kellett távoznia a fent említett Edelsteinnek, s ezért szerepelt kevesebb epizódban a többi főszereplő.)

Hiába akarta folytatni tehát a sorozatot a 9. évaddal a készítő David Shore, a széria egyik fő kreatív embere, Katie Jacobs, valamint a bulvárpletykákkal ellentétben Hugh Laurie is, a Fox csak arra adott lehetőséget, hogy pár epizódban lezárják a történetet. Azt a történet, melyről még mindig nem tudhatjuk, hogy hepienddel vagy tragédiával fog-e zárulni - illetve annyi bizonyos, hogy lesz egyfajta negatív felhangja, hiszen azt már megtudtuk, hogy Dr. Wilson halálos beteg, s csak pár hónapja van hátra.

Itthon a TV2 21:20-as kezdéssel kezd bele utoljára a Doktor House-ba, az epizód címe 'Mindenki meghal' lesz és abban biztosak lehetünk, hogy a nézőket több meglepetés is fogja érni benne, többek között visszatérő szereplők formájában. Az RTL az esetleges sikert a Házasodna a gazda című reality új epizódjával próbálja megakadályozni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások