Három SIM-kártyás okostelefonok jönnek

Három SIM-kártyás okostelefonok jönnek

2013. augusztus 6. 19:24, Kedd
A MediaTek chipjeire épül az a két új okostelefon, amely a sokat utazók megfelelő kiszolgálása érdekében egyszerre akár három SIM-kártyát kezel.

A két SIM-kártyával megbirkózó dual-SIM telefonok egyre több helyen megtalálhatók, sokan próbálják kiaknázni az ebben rejlő előnyöket, legyen szó az egy országon belüli, két eltérő szolgáltató akcióinak kihasználásáról, vagy akár a roamingdíjak megkerüléséről. A tri-SIM technológia ezt fejeli meg, egyszerre akár három SIM-kártyával.

A MediaTek közleményében arról olvashatunk, hogy az LG már a kereskedelmi forgalomban is elérhetővé tette első ilyen megoldását, amely tulajdonképpen az Optimus L4 II némileg módosított változata. Ez a készülék egyértelműen nem a csúcskategóriába tartozik, hiszen 3,8 hüvelykes, HVGA-felbontást támogató kijelzőjéhez egy közelebbről meg nem nevezett 1 GHz-es chip társul. A telefon az első körben Brazíliában jelent meg, ám várhatóan további országokban is hamarosan elérhetővé válik majd.


A másik új jövevény a GooPhone X1+ lehet, amely egyelőre csak egy kiszivárogtatáson keresztül bukkant fel az interneten. Az eredeti X1 frissített példánya már egy méretes, 5 hüvelykes kijelzőt kapott, amely FWVGA felbontást támogat, ehhez pedig egy ikermagos MT6572 processzor társul - itt sem csúcskategóriás megoldásról van szó. Megjelenése augusztusban várható, mégpedig globális szinten, vagyis ez a telefon is több országban kapható lesz.

A három SIM kezelése standby módban történik, ami kíméli az akkumulátort - mindegyik kártya fogadhat hívásokat, küldhet adatot, illetve szöveges üzeneteket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások