Az Acer csökkentette legújabb Windows 8-as táblája árát

Az Acer csökkentette legújabb Windows 8-as táblája árát

2013. augusztus 8. 14:34, Csütörtök
A tajvani gyártó máris 20 százalékkal mérsékelte a nemrég bejelentett Acer Iconia Tab W3 árát.

Az Acer Iconia Tab W3 alap változata WLAN-modullal és 32 gigabájt flashmemóriával eredetileg 379, míg a 64 gigabájtos verzió 429 dollárba került az Amerikai Egyesült Államokban. Az új ár 299, illetve 349 dollár lett. A készülék június óta kapható a boltokban. Ez az első olyan Windows 8-as tábla PC, amelynek 10 collosnál kisebb képernyője van, csupán 8,1 collos. A problémát persze nem ez jelenti, hanem az, hogy a kijelző IPS helyett TN panelre épül. Az Acer költségmegtakarítási okokból döntött a TN panel alkalmazása mellett, azonban ez a képminőséget tekintve elmarad az IPS panel mögött.


Az Acer megerősítette az árcsökkentés tényét és egyúttal közölte, hogy a világ más régióiban is módosítani fogják, illetve van, ahol már csökkentették is az Iconia Tab W3 árát. Németországban például a 32 gigabájtos modell már csupán 299, míg a 64 gigabájtos 369 euróba kerül. A kereskedők egy része erre még rá is tesz egy lapáttal és a hivatalos árnál is olcsóbban kínálja a terméket.

Az Acer eddig nem indokolta meg, hogy mi áll az árcsökkentés hátterében, ugyanakkor egy ideje vannak olyan pletykák, hogy a tajvani gyártó a képernyőt ért kritikák miatt egy új kiadást akar a piacra dobni. Ezt megerősítheti a mostani akció, mert így tüntetnék el a meglévő készülékek raktárkészletét.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások