Megjelentek a személyre szabott reklámok Londonban

Megjelentek a személyre szabott reklámok Londonban

2013. augusztus 13. 18:48, Kedd
A Renew cég olyan szemeteseket alkalmaz London belvárosában, amelyek figyelik a mellettük elhaladó személyek okostelefonjait és tábláit, majd a beépített kijelzőkön személyre szabott reklámokat jelentetnek meg.

A brit fővárosban eddig 200 ilyen konténert helyeztek el, de a módosított szeméttárolók felbukkantak már New Yorkban és Szingapúrban is. Mindegyik berendezést felszerelték egy olyan modullal, amely felismeri a járókelőknél lévő WLAN-képes eszközöket, például az okostelefonokat vagy a tábla PC-ket. A beépített technika azonosítani tudja a MAC-címet, így könnyen kiderül, hogy például egy iPhone-tulajdonos többször is elmegy-e az egyik szemetes mellett. Mindez azért hasznos, mert ha mondjuk valaki minden reggel 8-kor halad el az egyik tároló mellett, akkor például egy közeli üzlet tulajdonosa elhelyezheti a személyre szabott hirdetését, melyben reggeli kávéra hívja az adott embert.


A Renew már a londoni olimpia alatt kihelyezte a berendezéseket. A beépített kijelzőkön nem csupán reklámok jelennek meg, hanem a hirdetési idő egyharmadát karitatív célokra használják fel. A brit cég szerint a technika tovább bővíthető és az azonosított ügyfelek később akár a saját üzeneteiket is elmondhatnák. A bolttulajdonosok láthatják, hogy mennyien térnek be az üzleteikbe és mennyi időt töltenek ott. Mindezt figyelembe vehetik az egyes árucikkek reklámjainál is.


Egy különleges szeméttároló 30 000 fontba kerül. A Renew számára a működtetési és a karbantartási költségek eddig kereken félmillió fontot tettek ki. Adatvédelmi okokból számos támadás érte a rendszert, mert egyetlen hét alatt több mint négymillió okostelefont és táblagépet ismert fel. Kaveh Memari, a Renew vezetője úgy reagált az adatvédelmi aggodalmakra, hogy ugyan a technika hozzáfér a MAC-címekhez, de személyes adatokat nem tárol, és őket egyedül az emberek érdeklik. Az, hogy ebből a halmazból miként lesznek értékes információk az a hirdetéseket feladó vállalatokon múlik. A megoldás egyébként nem új, az amerikai bevásárlóközpontokban már alkalmazzák egy ideje.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások