Dishonored 2

Kiadó: Bethesda Softworks
Fejlesztő: Arkane Studios
Honlap

Platformok: PC, Xbox360, PS3, Mac
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2400 3,1GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7970 grafikus kártya, 8 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770 4-Core 3,4GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 480 grafikus kártya, 16 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Dishonored, Thief
Kategória: FPS

Egy minden téren méltó folytatással gazdagodott a 2012-es esztendő egyik legnagyobb meglepetéseként számon tartott Dishonored, amely nemcsak képes volt megmaradni az előd által kitaposott ösvényen, hanem mindezen felül még tovább is tudta álmodni azt. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként!

A 2012-ben megjelent első Dishonored a maga nemében egy kiemelkedően emlékezetes alkotás volt, amely mind az általa lefestett világ, mind a játékmenet, mind a teljes összkép tekintetében örökre belevéste magát az emlékeinkbe. A mindmáig folytatásért ordító Dark Messiah of Might and Magic, vagy olyan földbe állt projektek, mint a Half-Life 2: Episode 4 - Return to Ravenholm után persze egyáltalán nem volt meglepetés számunkra a minőségi munka, ellenben sokan csak ekkor ismerték meg igazán ezt a francia csapatot, akik alaposan megízlelhették a siker édes ízét.

A Dishonored ugyanis meghozta számukra az igazi áttörést, és bár négy évnek kellett eltelnie hozzá – a jó munkához ugyebár idő kell –, de végül csak elkészült a régóta várt folytatás, amivel kapcsolatban voltak ugyan aggályaink, mára azonban tudjuk, hogy az Arkane Studios munkáitól a minőség tekintetben soha nem kell félnünk. Legalábbis abban az esetben, ha konzolosok vagyunk, lévén számítógépeken mind a mai napig egyenesen csapnivaló az alkotás teljesítménye, ami bár nyilván egy óriási szálka lehet a szemünkben, de ha megpróbálunk elvonatkoztatni tőle, akkor megláthatjuk a Dishonored 2 igazi szépségét. Merthogy a programozási és optimalizálási hiányosságokat leszámítva kizárólag szépségre lelünk!




Az ismételten csak egyjátékos élményekre koncentráló alkotás kampánya 15 évvel az első rész eseményei után játszódik. Emily Kaldwin a Birodalom új császárnője, aki megpróbál meggyilkolt édesanyja nyomába érni, de ez még gyakran úgy is nagyon nehéz neki, hogy egy olyan ember áll mögötte, mint az előző rész főhőseként megismert Corvo Attano, aki mellesleg a kis hölgy édesapja is egyben. Habár eltelt már néhány év, egy napon mégis váratlan dologgal kell szembesülnie Emilynek, lévén megjelenik a színen Delilah Kaldwin, aki állítólagosan az egykori császárnő elveszettnek vélt testvéreként a trón méltó örököse.

A Serkonos hercegével szövetségre lépett Delilah annak rendje és módja szerint átveszi a hatalmat, a mi feladatunk pedig ezen a ponton az lesz, hogy a trónon ne egy kétes múltú csaló, hanem a jog szerinti uralkodó üljön. A hatalomátvétel során egy, a játékmenet, illetve a sztori szempontjából egyaránt fontos döntést kell meghoznunk, hiszen kiválaszthatjuk, hogy Emily, vagy inkább Corvo oldalán látunk-e neki az elsőre kissé lehetetlennek tűnő küldetésnek. Bármelyiküket is választjuk, talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a későbbiekben kettejük sorsa újra összefonódik majd, de mivel mindketten más képességek birtokában vannak – hacsak mi nem döntünk másként ez ügyben –, ezért választásunk komoly hatást gyakorol a játékélményre.

Ne szaladjunk azonban ennyire előre, hiszen érdemes még előbb külön kiemelni, hogy a Dishonored 2 milyen nagyszerűen vette át az első részben megismert sajátosságokat a különleges világ, illetve a lefestett atmoszféra tekintetében. Mint bizonyára sokan emlékszünk rá, a bemutatkozó epizódban felbukkant Dunwall városkája erőteljesen London egy kiforgatott, hol szürreális, hol cyberpunk, hol kissé talán sci-fi elemekkel felturbózott és viktoriánus elemekkel fűszerezett változata volt, ami leginkább sötét és vészjósló hangulattal szolgált számunkra.




Habár ennek egy részét a folytatás is megőrizte, a második felvonásban megismerhető Karnaca erőteljesen mediterrán beütésű városa azonban alapjaitól különbözik a Birodalom fővárosától. Ugyan a helyszínek még mindig nagyon nyomasztóak, összességében azonban lényegesen világosabbak és mutatósabbak, mint korábban, de nagyon nehéz lenne néhány szóval jellemezni minden régiót, hiszen kis túlzással pályáról pályára olyan érzésünk lesz, mintha egy másik játékba csöppentünk volna.

Az egyes helyszínek még mindig rendkívül kidolgozottak, hihetetlen aprólékossággal álmodták meg a készítők a külső és a belső tereket egyaránt, de itt érdemes kiemelni a pályák felépítését is, amelyek újfent lehetőséget adnak arra, hogy egérutakat vagy titkos átjárókat kihasználva csendben, halkan és lopakodva fedezzük fel ezt a varázslatos világot, illetve oldjuk meg küldetéseinket. Sőt mi több, lesznek pályák, ahol zseniális módon szinte folyamatosan változik majd körülöttünk minden, amit több videojátékban is elsütöttek már korábban, de az Arkane Studios minden eddiginél magasabb színvonalon tudta alkalmazni ezt a makulátlan élmény tekintetében.

Maga a játékmenet ismét a klasszikus belsőnézetes akciójátékokon alapul, azonban a fejlesztők ismét meghagyták az eszetlen lövöldözést a Call of Dutynak és többi társának. A Dishonored 2 egy sokkal érettebb, egy lényegesen másabb játék, amelyben a belső nézet csak egy eszköz arra, hogy jobban felmérhessük a terepet, hogy könnyebben megléphessünk ellenfeleink elől, hiszen a lényeg azért nem sokat változott az elődhöz mérten: lopakodj, lopj, surranj be, ne kelts feltűnést, cselezd ki az őröket, és távozz angolosan.

Mindez persze így leírva nagyon egyszerűen hangzik, azonban a gyakorlatban minden egyes pálya tonnányi kihívás és akadály elé állít minket, amelyeket a lehető leghatékonyabban kell legyűrnünk a továbbjutás érdekében. Bárhová is sodorjon minket sors, épületekben vagy az utcákon járva, folyamatosan a legváltozatosabb és a legéberebb ellenfelekkel kell szembeszállnunk, de egyáltalán nem a szó szoros értelemben. A Dishonored 2-ben ugyanis sokkal többet nyerünk, ha elsettenkedünk az őrök mellett, esetleg más útra tereljük őket, vagy csak halkan és csendben, egyesével likvidáljuk őket.




A pályatervezés folyamatosan lehetőséget ad majd arra, hogy mindig legyen legalább két választásunk – alapesetben inkább ennél jóval több –, így csak mi döntjük el, hogy miként jutunk el céljainkhoz. Persze a cél rendszerint nagyon messze lesz, ezáltal egy halom döntést kell meghoznunk addig, és mivel kétszer ugyanúgy biztosan nem cselekednénk, ezért ezzel máris kiemelhetjük a játék egyik legnagyobb előnyét, az óriási szavatosságot, hiszen egy küldetést legalább tízféleképpen meg lehet oldani, amit ráadásként a két főhős tovább bonyolít majd.

Amint fentebb már utaltunk rá, a játék kampányában már az első percekben el kell döntenünk, hogy Emily vagy Corvo oldalán állunk neki a kalandoknak, és bár később a család újra egyesül, mindketten elég különböző képességekkel bírnak ahhoz, hogy mindegyiküket kipróbáljuk majd. Persze bárhogyan is választunk, folyamatosan kapjuk majd az újabb lehetőségeket, és bár Corvo irányításával többnyire az ismerős mozdulatok várnak ránk, azért Emily teljesen új repertoárja mellett ő is kapott némi újdonságot.

Ami igazán nagyszerű dolog a Dishonored 2-ben, hogy a képességek már nemcsak erősíthetők, hanem akár újabb variánsaik is feloldhatók, miközben karaktereink tulajdonságai mellett itt lesznek a különféle bonecharmok is, amelyek révén még további hasznos extrákkal vértezhetjük fel a két hőst, akikből könnyedén profi orvgyilkost, de akár egy vérengző tömeggyilkost egyaránt varázsolhatunk, csak rajtunk múlik majd. Éppen emiatt, akár azt is megtehetjük, hogy egyetlen képességgel sem ajándékozzuk meg kettejüket, és megpróbáljuk egyszerű emberként teljesíteni a küldetéseket. A játékmenet szempontjából tehát az Arkane Studios valami egészen elképesztő dolgot alkotott, hiszen megőrizték az első rész sajátosságait, miközben kiváló dolgokkal toldották meg az alapokat úgy, hogy közben a minőségen sem esett csorba. Hogy akkor mégis mi a gond a játékkal?




Grafika: Egyrészt például az, hogy nem túl szép, másrészt pedig az, hogy PC-n az optimalizálás egy nem létező fogalom lett! A játéknak valóban kell az ajánlott követelmény ahhoz, hogy full HD-ban élvezhessük, de ez nagyban függ a grafikus kártyától és a driverektől is. Vannak konfigurációk, amelyeken butítva már szépen fut a program, de a javítások ellenére még mindig rengetegen panaszkodnak a különféle fórumokon arra, hogy a Dishonored 2 egyszerűen játszhatatlan. Nyilván ez utóbbi orvosolható probléma, de a jelenlegi állapotában a játék sajnos ezen a téren nem ér többet egy erős közepesnél, pláne úgy, hogy az alapbeállításoknál jobb formában nem is nagyon láthattuk jelentősebb akadozások nélkül. A folyamatos fagyásokról, kilépegetésekről és bugokról pedig még nem is beszéltünk!

Kezelőfelület, irányíthatóság: Talán furcsán hangozhat, de a Dishonored 2 irányításához PC-n sokkal ajánlatosabb egy kontroller, mint egy egér, utóbbival ugyanis kis túlzással képtelenség pontosan végrehajtani bizonyos feladatokat. Ezért hiába lett letisztult a kezelőfelület, hiába szinte képtelenség elrontani egy FPS irányítását, az Arkane Studios csapatát valamiért annyira nem érdekelte a számítógépes port, hogy erre sem fordítottak elegendő figyelmet. Emiatt pedig jogosan lehetünk dühösek rájuk!

Játszhatóság: Habár a Dishonored 2 nem rendelkezik többjátékos lehetőségekkel, pedig a két karakter egy összetett kooperatív módot megérdemelt volna – ennél nyilvánvalóbb ziccert ki sem tudtak volna hagyni a készítők –, de meg kell elégednünk a kampánnyal, ami így sem okoz csalódást. Maga a sztori vérmérséklettől függően 15-20 órát garantál, de a két hős miatt legalább egyszer mindenképpen érdemes lehet újrajátszani, ami máris növeli az értékét.

Intelligencia, nehézség: A Dishonored 2 meglepően hullámzó teljesítményt mutat a nehézség, de még inkább a mesterséges intelligencia tekintetében is. Vannak esetek, amikor ellenfeleink elképesztően reálisan viselkednek, rögtön kiszúrják, ha valami nem úgy van, ahogyan hagyták, máskor azonban még a társukat is kiüthetjük mellőlük, akkor is vígan teszik a dolgukat. Bár ez most két igazán szélsőséges példa volt, ami szerencsére csak néha-néha válik hangsúlyossá, ugyanakkor a jelenléte megkérdőjelezhetetlen.

Hangok, zene: A hangok és a zenék kapcsán jelentősebb problémákat nem tapasztalhatunk, ennek megfelelően kellemesek lettek a szinkronok, mindig az adott helyzethez illeszkedőek a dallamok, amelyek ráadásként még nagyszerűen ki is egészítik a hangulatot.

Összegzés: A Dishonored 2 a játékmenet, a történet és a zseniális körítés tekintetében egy közel tökéletes alkotás lett, ha pedig a megfelelő platformon, vagy elég erős konfiguráció alatt próbáljuk ki, akkor itt pontot is tehetünk a mondat végére. A legtöbb PC-s játékos azonban nem tudja majd megfelelő pompájában és teljesítménnyel élvezni a folytatást, ami hiába lett maximálisan méltó utód, olyan sok szálkát szúr a szemünkbe, hogy az már-már kellemetlen öngólnak hat. Ha a fejlesztők tudják orvosolni a fentiekben kiemelt sirámainkat, az Arkane Studios műve ezen a platformon is megérdemli a maximális figyelmet, sőt akár a maximális pontszámot is, de az összecsapott port élvezhetetlensége miatt ettől egyelőre meg kell fosztanunk a végeredményt, ami hangsúlyozzuk, hogy egy zseniális videojáték lett, de a technikai oldala katasztrofális.