Egymásra pakolná az utasokat az Airbus 

Egymásra pakolná az utasokat az Airbus 

2015. október 13. 09:57, Kedd
Találtak kihasználatlan helyet az utasszállító gépeken az Airbus mérnökei, jöhetnek az emelt sorok.

Az Airbus több érdekes fejlesztésen dolgozik napjainkban, ezek közül igyekszünk mi is kiragadni az olvasók számára izgalmasabb darabokat - ilyen volt nemrég a hiperszonikus repülőről szóló hírünk. Most egy szabadalom keltett némi visszhangot a sajtóban, amely alapján a tömegnyomor további fokozódására számíthatunk.


Az Airbus az amerikai szabadalmi hivatalhoz nyújtotta be munkáját, amelynek pontos neve "Passenger Seat Arrangement For A Vehicle". Ennek alapján nem kizárólag utasszállító repülőgépekről van szó (bár a hangsúly egyértelműen ezen van), tehát az új megoldással akár buszokon vagy vonatokon is találkozhatnánk, ám a visszhang nyilván a repülők vonalán a legnagyobb, hiszen itt már amúgy is gyakori a szlengben csak heringpartinak nevezett tömegnyomor.


A megoldás lényege, hogy egyes sorokat feljebb emelnének, ezáltal az utasok egymásra átlósan helyezkednének el, jobban kihasználva az ülések feletti, jelenleg többnyire üres teret. Ezzel elméletileg az ülés hátradöntése sem jelentene akkora problémát, hiszen nem a mögöttünk ülő arcába tolnánk bele saját háttámlánkat, de a képek alapján egyértelmű, hogy az utasszám növelését igyekeznek elérni, vagyis még gazdaságosabban kihasználni a meglévő gépeket - ez különösen a szélestörzsű változatokra, így például a 330-as család tagjai vonatkozik.

Arra persze nincs garancia, hogy a megoldás a hétköznapokban is megjelenik, de az utasok nyilván nem fogadnák azt örömmel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások