Havonta lesznek biztonsági frissítések a Samsungnál

Havonta lesznek biztonsági frissítések a Samsungnál

2015. október 24. 06:27, Szombat
A hír örömteli, az már kevésbé, hogy a havi frissítések csak néhány modellhez lesznek elérhetőek.

A Samsung a Stagefright nevű biztonsági hiányosságra reagált azzal, hogy bejelentette: számos okostelefonhoz és táblagéphez a jövőben havonta ad majd ki biztonsági frissítéseket. A listán megtalálhatók tavalyi és idei csúcsmodellek, többek között a Galaxy S (S6 edge+, S6, S6 edge, S5), a Galaxy Note (Note 5, Note 4, Note edge) és a Galaxy Tab sorozatba (Tab S2, Tab S) tartozó eszközök.

A dél-koreai gyártó felhívta a figyelmet arra is, hogy régiónként és mobilszolgáltatónként eltérő lehet a frissítésekkel ellátott modellek listája. A tervek között szerepel, hogy a közeljövőben kibővítik a listát. A frissítések egyébként nem csupán a Google által kiadott javításokat tartalmazzák majd, hanem azon hibák megoldásait is, amelyek kizárólag a Samsung termékeit érintik. A vállalat azt javasolta az ügyfeleinek, hogy minden elérhető javítást telepítsenek majd fel a készülékeikre.

Korábban a Google és az LG is bejelentette, hogy a jövőben havonta ad ki biztonsági frissítéseket az eszközeihez. Jason Mackenzie, a HTC amerikai elnöke ugyanakkor az október elején megjelentetett tweetjében azt írta, hogy azért nem adnak ki havi biztonsági frissítéseket, mert ez irreális dolog lenne.

A HTC már 2013 decemberében azt közölte, hogy nem a gyártók hibája, hogy az androidos okostelefonok jó része ritkán frissül. Ennek alátámasztására saját honlapján tette közzé az Android bonyolult frissítési eljárását, amely nem kevesebb mint 12 lépésből áll. Nemrég kiderült, hogy az Androidot futtató okostelefonok és táblagépek 87 százaléka tartalmaz legalább egy kritikus biztonsági hibát.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások